Itt kell lennie valahol, nem messze,mert élesen kirajzolódott arca,és csaknem valóságosan leheltecsókját kétfelől, üdvözlőn, kacagva.Lámpát oltottam, s szinte azon nyombanbelenyomta a párnába fejemeta kábaság. Ilyenkor rosszat szoktamálmodni, rémisztők, fürgék a jelek.De ma…

Boldogak voltunk, mint azoka helyek a messzeségben,amelyekről nem mondhatottilyet ember: „Én itt éltem.”Úgy gondoztuk életfánkat,hogy nőjön csak szépre, jóra,mint eltűnt idilli tájakkét mesebeli lakója.Körben a kert kivirágzott,olyan volt, mintha tündéreklejtenének benne…

Fák lombja és erdők dalakibomlódott addigra már,házfalakra melegséget,szánkra mosolyt festett a nyár.Így tudtam, de nekem akkorolyan volt a templom tornyaés a tornaterem, minthaüveggyöngyökből lett volna.Valószerűtlen volt a tér,áttetszőek az emberek,és történhetett sok minden…

Egy tisztáson ápoltam sebeidet.Eloroztak minden eledelt,s nem volt kenyerünk egy karéj, de lágy-szelíden szállt a szél,s úgy éreztem, rám anyám lehelt.Megtáltosított e lélegzet,s mellemet feldagasztottam,óvni, mihez ragaszkodtam,mi ott élt csak egyedül benned.Forráshoz hajoltam,…

Különös álmokat élek veled.Valami sok szobás, csoda, elmésházban fölleltelek, öleltelek,megmutatod bájaidat s elmész.Soká ülök lehorgasztott fejjel,akiből a jó szellem kiriadt,mint akit úton-útfélen megveraz isten nagy szándékai miatt.Nappal, téli Nap látta ablakban,a…

Hol keressem, ami feloldódott,ametisztre festett szemhéjadat? -néha, nagyon kérlek, találj módot,napfényezd át egy perc álma alattabbamaradt szívemben magadat.Sorokmajor, 2012. dec. 21.

A földi szépségnek, szeretett,már-már fölötte állasz, vélném.Imádlak én halandó, akitarany nő ringatott a térdén.Azért őrizem erőimet,hogy teneked szolgálhassanak,s ha - mondjuk - Hellászba születek,templomodhoz húznék már falat.Elmondhatják sokan, mi mindentnem tisztelek,…

Hogy visszaadja az életösztönt,amit néhány pillanat megér!A fák térdepeltek, s közben ott fönttrónusára ült a napszekér.Láttam, amint tar fejéről a hegya ludak csapatát lehinti,és az egyetemessel voltam egy,s végre elkezdtem, végre Hinni.Odahaza tiszta ruhám száradt,ott dobtam…

Ha majd a Holdba mész, viselkedjbűbájos úrinőként, csak igézz!Az asszonynép áhítatosans alázattal az ember fia néz.Ha majd a Holdba mész, ints vissza,de szemléld egyfajta megvetéssela csodagyilkos csodaembert,ki nem szakítja le, amit érlel.Köztük engem, ha emlékezel.De csöpp az…

Az ábrándos ifjúság alatt,mely reményes kor elhagyott már,szereztem e zenetárgyamata billentyűknél, sárga Holdnál.Tizenkilenc esztendős voltál,mikor utoljára láttalak.Már ernyedt a testem s ősz fejem,s éjente fehér zongorámon,titkon, a magányos őrhelyencsak e régi dallamot…

            Láttalak gyermekként, édes barátnőm – alighogy kimondtam most az első szavakat, ne nevess ki! Ma láttalak kisgyermekként, csak egy pillanatig, ma, amikor már felnőtt nő vagy, s nem is vagy itt. Úgy hat, tudom, mint aminek nincs értelme, azt hihetnéd,…

Tán merengő, gyenge indákbakapaszkodsz még, de védtelenül,gyermekekként vettetünk hátra,mígnem szép dacunk végleg elül...Már felejtkezünk.Sajnálom én, nagyon gyászolom,hogy csacsogó magzatunk nem lesz,test belőlünk izzadt jászolon,a szél sem ér a szerelemhez,mit elejt…

            …Figyelj rám egy percre, cimbora! Hallottál már a kalauzfákról? Nevezheti az ember az ilyet útmutatófának is, ha akarja.             Én messziről jöttem, a nyugati magyar hazából, az őrök földjéről (Quis custodiet ipsos custodes?), s mosoly…

            Szenvedek. Nem mertem odamenni hozzá, még odapillantani se. Feigling vagyok. Ropog a tudatom, mint a tűzijáték Budapesten, de ez Önvád és szomorúság sziporkáit veti.   ***   Roppants össze, csontjaim törjenek, mert gyáva voltam én és…

Hallgassák meg e pohárköszöntőt,kik jelen vannak, sok napon jelenkörülöttem: a kölykök, a költők,hallgassák meg e nyári éjjelen!Hegyezzék a fülüket szavamra,melyet méltó tisztelettel ejtek,a felső osztályok, s mind a barna,zömök munkás, ki ide sereglett!Lámpafényben…

Ne gondolj őrá másképpen, mint én!Mint én, úgy emlékezz, ki volt!Szép volt, mint a lét a föld gerincén,szép volt, mint fönt a telihold.

Most alkonyodik, s engemszavad gondolkodtat:azt írtad leveledben,újra látni foglak.Most béke van, nyugalom,mert fáradt már minden,s a múló napuralommeghál szemeinken.Szeretnénk, mi emberek,nem gondolni rosszra.Most nem tudni, mi lehetmég hibásan mondva,hittelen odahagyva -mit ronthatunk…

Ha fenyeget földi, égiakarat, hát mindhiába,nekem mindegy feddés, szabály,nehezményezés, vád, határ,azt vésem az életfába,leszünk mi még egymáséi!Háromezer habár véli,arcátlan, vakmerő lélek,nagy tetthez vagyok esetlen,nevetem csak, életembenalázkodjon meg az élet,leszünk…

Itt állsz előttem fehérben.Mindjárt felém nyújtod kezed,mindjárt megszorítjuk egymáskezét, és fölkelek.Itt állsz előttem fehérben.Mindjárt feléd nyújtom kezem,mindjárt visszahúzom lassan,szomorú üresen.

            Jöjj. Nem kiáltok, csak suttogom.             Mert jöttél, s azon kívül, hogy jóleső felejtés pólyálta be búmat-bajomat; hogy megbutultam: meg nem tudtam volna mondani, hányadik esztendőt írjuk, milyen nap van, s mióta vagyok itt; hogy bizony a…

Egy perce volt, csak egy perce.Azt hittem, hogy itt pihensz te,mindennapi fáradalmakmosolyod alá ragadtak,s itt találtál szelíd, lomhalétezésre, nyugalomra,itt pihensz te, itt mellettem,s két kiszolgáltatott testentáncolnak a néma árnyak,szél lendítette faágak.Éreztem a…

Lásd, eljöttem, gyöngyök gyöngye,szépek szépe, lelkem üdve,üvegcsémbe rétek gyönge,tiszta harmata helyült be.Nézek rád, s a földbe bűbáj gyökerezteti a lábam,lenne örök érvényű bára múlások viharában!Bár ne dörögne sorsomraa nagy ég, hogy máshol teljen,maholnap már…

Tudod úgyis, nem felejtem el,hogy zöld volt még a búzatáblas láttam, ahogy benne elveszel,hogy verset idéztél a számra.Megvallottam, hogyan féltelek,ennem adtál: fiatal magot,földön fekvő, szép szívünk felettégi színház népe ballagott.Kívánok jót, kívánom, legyensok fiún s…

Szólok most azok nevében,ők pedig nagy számmal vannak,kiknek régen vagy nem régenszívébe beleforgattada te hangod, arcod, lényed,kik mosollyal gondolnak rád,s hogyha nem is minden szépet,valamijük odaadnák - az ő nevükben szólalok:ne félj semmit, törj az égnek,a világot…

Az ölelésbe fájás szorult,elfogadtam, hogy meggyűr bájad,hogy nem repülhet a nyomorult -hisz egész életem bűnbánat.Csenddé tipró volt s véletlen ez,ami nagyobbá tesz, de megfojt,nem olyan, mi utókort szerez:a miénk könnyes szerelem volt.