Vihetnek majd szép lobogót, nagyon színes zászlót, de vajon az újabb színek nem lesznek majd ártók?   Új utakon járhatnak majd dicsőn, emelt fővel, az igazság sorsa mégis öreg fáknál dől el.   Törhet pálcát feletted még nevetvén a gőgös, téged a te szerénységed segítsen…

Fogadd el, hogy így tanít az élet: mindig többet, mindig nehezebbet. De a türelem gyalogútja mellett minden rosszból majd virágok lesznek.   Ami fontos, csak az maradjon meg, de időben lássuk, mi is az! Mert ha elbúcsúznak, akik fontosak, csak űr lesz, s nem lesz igazi vigasz.   S ha álmok…

Szavad, hangod, mint a madárdalok, mint az erdő mellett patakcsobogás. Zöldellő ág törzsem körül karod, éjeink illata sarjadó, ibolyás.   Te, Téged, Tőled – ez mindig nagy betű, kisebbé semmi se koptassa! Valóságos vagy s álomszerű, mint az idő, mi a hegyeket is szabja.   Léted fáklyafény,…

Egy tünékeny ábránd, egy verssor az ősznek,egy strófa is akár, becsülés jeléül,ahogy az éber légben percek kergetőznek,szívem a lantjával az ajtó elé ül. Mi ez, mi tüdőmet nyugtatón tölti el,mi ez a lényemnek csitító érzet?Most összetartozom sok mindenkivel,kik elmúlt őszökbe…

Nem tudtam mindig, hogy nekemaz jó út, min vezetsz, de kincs az, hogy így lett, nem bánom, mi kevés vagy sikertelen, nem veszek el többet, mint mi megillet. Tudom, hogy figyeled útjátannak, ki keres, s annak, ki elfeledett, mert te az vagy, ki minden lelket úgy lát, ahogy szebb világot révedő…