A ti arénátok a bolhacirkusz, egy álszentek által kihasznált Krisztus a tiétek, ti semmi-virtus emberek, a gazdátok algoritmus.   Nekem csak hűséges faj kell, és ha hárman vannak, hát hárman! Az igazságot égen-földön kerestem, de minden felszínes dologgal szemben az igazság nincs…

Az élet csak néha dörren, szótlan a bensőnk, az igazán nagy, de tapogatózhatsz a regés ködben, mert varázslat talaján vagy.   Tán úgy érzed, nem méltatnak, nem látnak, és sorsod egy csendes odüsszeia, de néha-néha tudod, hogy varázslat, s nem csak bölcső és egy fejfa.   Sorokmajor,…

A növekvő fák alatt növekvő szélben, csituló szélben telerótt oszlopot állítottam éppen,   aztán egy éj után oszlopom ledőlt, csak ott hevert, és mégis így megfelelt.   Leültem a porba, ölembe ejtett kézzel, sóhajtottam. Egyszer. Kétszer.   Már tudtam, hogy nem vagyok példa, nem vagyok…

Ha az ember teste nyugodhat már, ajka nem szól, vére lehűl, s nagy csendre kész a lelke, ölébe veszi a termékeny űr.   Mert most a színlelés kincstárának miénk minden hamis éke, de a bőrpajzs alatt az a szív elfeledte, mi a béke.   Sorsunk nyílvessző, íjhúron nyugszik, valami noszogat,…

Ki keresi a jót, ha vihar dúl,s őrizetlenül a szélben elsodródott?Lelkek kerítésén olyan sok lyuk ásít,ki vesz kezébe, hogy befoltozza, drótot? S a kezdetben tiszta szándékot,mely kétes színt kapott, ki mossa még?Ki tanítja ma is, hogy futó virágnakkedvelt helye a dicstelen kőomladék? Ki állítja,…

S. T.   Most nem tudom, hol vagyok. Mint az örvényben kerengő nád, elhagytam a biztos partközelt, és nem sejtem a víz alját.   Emlékszem jól a szeretetéhségre, mi gyermeki lelkemben élt. És visszakívánom, visszasírom a kamaszkori félőrült szenvedélyt.   Vannak vágyaim a jövő időkre, s…

Megkötöztél, most oldozz el,  lelkemben tanyázó árnyék!  Kishitűség vagy s félelem,  de elhagylak, szabadon járnék.    Ragyogjon arcom, mint alkonyi Nap fényénél az öreg holdsarló,  törzse legyek a fának, ne hajló,  hulló ága, elvesző, oldalsó.    Legyen a harc harc igazán,  s a vállalt…

Te, ki ismered a mély, végtelen csendet, s tudod, mennyire rideg s süket,  hajíts követ a tóba, faggasd az embereknek lelkét s törd meg a csendjüket.    Te, ki a földdel együtt veszed lélegzeted,  ne függj irányzatoktól, divattól,  mert ki azoknál nagyobb nagyságot szeret,  nem változik…

Kiált a lélek: Hová ragad,hová visz engem az áradat?Vajon leszek még ez a lélek,ha majd a vízből partra lépek?Mi jó bennem, tán nem tünékeny.Vagy rút lesz minden rezdülésem?Mi veszik el az örvényekbens mit hagy lüktetni a véletlen?Minden lesz csupán dirib-darabvagy régi fényem látja a Nap?Így szólt…