Északon derű volt, szőke és kék,és kinyílt, tenyésző reménység.Lélekig tört a verőfény a tavak mellé fekve pőrén. A tündöklés édes hajsza,mint tiszavirágzás, a fény évadja. Oly sok ember a biztos talajt,mert a tenger hívja, elhagyja majd,s a skandináv nép partot foglalVaxholm környékén…

Támogatnak minket, s mi támogatunk másokat, mert embernek kell lenni, bármilyen sors látogat, s akkor nyugodjunk meg, ha építettünk már olyat, amilyen nagyszerűt igézetes álom ad, mert az enyém szent ország, egység minden cím felett, s ha ránk virrad, fényözönben fürdeti meg…

Sárga-vörös levélszőnyegenlépett előttem királyian,Stockholmban találkozott velem,s így szólt: „Most én őrködöm, fiam."S behozta tavon és parton áta fenyőerdőkből szakállántűlevelek gyantás illatát,ő, a bölcs, a fenség, a bálvány.Én persze lenyűgözve…