Boldogak voltunk, mint azok
a helyek a messzeségben,
amelyekről nem mondhatott
ilyet ember: „Én itt éltem.”

Úgy gondoztuk életfánkat,
hogy nőjön csak szépre, jóra,
mint eltűnt idilli tájak
két mesebeli lakója.

Körben a kert kivirágzott,
olyan volt, mintha tündérek
lejtenének benne táncot,
gazdáiként ama térnek.

Mellettem ült, kezem fogta
némely lángoló alkonyon
az anya, ki feleségem,
ki nekem istenasszonyom.

Szaladgáltak végre már mint
szent valóság a föld felett
húsunkból fakadt csodáink:
gyermekeink, a gyermekek.

Sorokmajor, 2013. márc. 31 - ápr. 1.