B. R-nek, Sz. G-nek

Itt, a vártán a szívem még bírja, 

mit meg kell írnom, még mindig meg van írva, 

s ezáltal valakinek jobb, valakinek szebb, 

a lélek megrezdül, begyógyul egy seb. 

Az én lelkemet oly kevesen látják, 

s kérdez szép szerelem s jó barátság, 

mit érzek, ki vagyok – őszintén? 

De nagyobb dolgok számítanak, mint én.  

Szolgálok tovább, szolgálva szent ügyet: 

emberség, magyarság, becsület; 

ki mellém kerül, szebb holnapot lásson, 

ez csorog szívemből, ez a hitvallásom. 

Néha bántja bennem a gyermeket, 

ami nem volt, s ami nem lehet, 

de néha, fejemre hamut szórván, 

megbékélek csendes esti órán. 

Szombathely, 2026. okt. 12-29. 

Itt az út: más talajon járjam, 

itt állnak a spanyol nyárban 

az erődök a múlt tanúiként 

s pálmák szűrik a drága nyári fényt. 

Könnyebb szívvel, mint a haza-rónán, 

álmélkodva, kicsit forgolódván 

lépünk be e paradicsomkertbe, 

s gondjainkat tenger mossa messze. 

Mit mondhatnék? Míg ide tartottam,  

mi játszott az én sorsommal jobban: 

délibábok, vakszerencse? 

S most itt süt a Nap szemembe. 

Málaga, 2026. aug. 20., Gibraltár, aug. 21., Szombathely, szept. 21-26.  

Írhatnám a leltárt ide, 

hogy kész vagyok megvárni, de 

óh, szabadság, már vissza nem jössz. 

Sok év távlatából látod, 

hogy áthágva száz korlátot 

valami mégis húz a földhöz. 

Tudom mégis, nagy az isten, 

s mit elnyertem rabbilincsben, 

végtére csak hazavittem. 

Szombathely, München, 2026. júl. 28 – aug. 7. 

Sebzett szárnnyal csapongó 

madár vagyok, rejteget, 

ha héja vág és vadorzó 

csörtet el, a rengeteg. 

Vártam, hogy a nagyobb jó 

elérkezzen, perceket, 

végtelent, egy fagyott tó 

temette el lelkemet. 

De sebesen, mint galoppló, 

a jég reped, és én leszek: 

júliuson átgyalogló  

napsütés a mezők felett, 

a Mindenséghez hasonló, 

kegyes atya s nevető gyerek, 

az új tisztemet gyakorló: 

egység veled s szeretőd leszek. 

Szombathely, 2026. júl. 2-5. 

Mi riaszt itt? Vert helyzet réme,

vagy sérülékenységem Wertheim-szekrénye?

Mely kinyílik, s a gond fölém kerekedik,

s hordom a Sors rám rótt szerepeit.

Kompetenciában és tehetetlenségben,

autonómiában és másra utaltságban –

nem annyira tetszett, amit éltem,

de annál jobban tetszett, amire vágytam.

Szombathely, 2026. jún. 14-16.

A társszerző Szenftner Gergely.

Hogyha kenyértörésre kerül a sor,

mit számít, hogy mennyit könnyít lelkeden a bor,

s mondd, ki ébreszt fel az örök álomból,

ha elér téged az ernyedt öregkor?

Míg fiatal vagy, keserűn is édes a bánat,

egy langyos tavaszi szellő is ébreszt benned vágyat.

A frissen vágott fű illata andalít,

s az édes cseresznye íze is könnyen dalra bírt.

Mert tudod még, hogy minden átalakul,

s egy válaszút után várhat az új,

zöld levelekben bújtatod el magad,

titkos egekben új Napok izzanak.

Vaskeresztes, 2026. máj. 31.

Engem az erdő hív, a Nap, a szavak –

én nem azért születtem, hogy elsorvasszanak.

Engem a test szólít, a lélek, a gondolat,

és nem azért születtem, hogy eladjam sorsomat.

Csodákat lássanak e kék-szürke szemek.

Ne a színehagyottság, a lét tükre legyek.

Mondhassam el: úgy hittem csendes-mélyen,

hogy végül fordult a világ, ahogyan kértem.

Szombathely, 2026. máj. 5-20.

A társszerző Szenftner Gergely.

Subámban itt van mind a bánat.

Ki vet nekem a domboldalon ágyat?

S hogyha nem hoz áldást a tőke,

gondolok a majdani szebb időkre.

S hogyha moha üli majd az ágat,

ki dalol az ajkainkra múzsákat?

Istenem, az én uralmam csekély,

óh, végtelen, az ajkamról csak egy csókot vegyél.

Vaskeresztes, 2026. ápr. 4.

Árnyék ül az erdőn.

Árnyék ül a tájon.

A Nap süthetne, de árnyék

ülte meg az ifjúságom.

Árnyék ül városon,

árnyék pusztaságon.

Nem ezért dolgoztam,

nem, hogy húsba vágjon.

Nem erről álmodtam,

nem ezt érdemeltük.

Vagy világosság lesz,

vagy kihunyunk együtt.

Szombathely, 2026. márc. 21.

Látom a gyerekkorom Napját,

ha felhők tűnnek, és sugarát nem takarják,

bennem él ugyanaz a szerelem,

mely kristályszívekben színtisztán terem;

az Isten csókja lobbant az alkonyon,

már évtizedek mélyéről – magammal hozom.

Sorokmajor, Szombathely, 2026. márc. 1-7.

A földi idő: homokóra,

alja lassacskán, szüntelen telik,

szeretném meghallgatni a szívem pendüléseit,

s nem felállni egy képzeletbeli dobogóra.

Annyi minden van, amit nem értek én

s amit még meg nem értem én,

egy bujdosó esőcsepp vagyok,

mely itt-ott csillan az Élet érchegyén.

Régen voltak vidámabb telek,

és voltak sokkal szebb nyarak,

de valami most is 

el tudja vágni a köteleket,

s így a Szépség csírája megmaradt.

Oda megyek, ahol kel a Nap,

s aki lovát nem patkoltatta meg,

maradjon hát, s legyenek külön

örökké az alacsonyra néző

s a magamfajta csillagkövető emberek.

Szombathely, 2025. dec. 29 – 2026. jan. 3.

Harcosok útja,

fele homályban.

Csak iratokat rendeztem

és telefonáltam.

Harcosok útja,

fele homályban.

Jót tenni nehéz,

de nem odáztam.

Harcosok útja,

fele homályban.

A munkában hiszek,

summájaként a csodákban.

Harcosok útja,

fele homályban.

Kezdetben virágok nyíltak,

ahol utamat jártam,

most ébred valami,

talán szabadság,

ne ketreced lásd,

hanem a magad arcát!

Szombathely, 2025. dec. 16.

A vers társszerzője Szenftner Gergely.

Ússzon velem a végtelen,

hadd legyek szabad,

a tengeren, s a hegyeken.

És kösd össze énnekem,

mi tegnap már elszakadt.

Hadd legyek barátja annak,

ki otthontalan, a híd alatt.

A folyók visznek messze,

bánat szalad utamon.

A legszebb pillanatot

már magam után tudhatom.

A folyó elvisz: nyomtalan,

de újból álmodom magam,

s csak Isten látta fák mesélik el,

hogy nem dicsőség, de bizony élni kell.

Szombathely, 2025. nov. 16.

Kérdezed, hogy hová tűnt a szentély,

ahol állunk, a terhünk és a bú sok,

hová lett a trillázó rigó? –

határnyi a maláriaszúnyog.

A liget hangjai kellenek,

s nem átkozott disszonancia.

Tiszta forrás kell: az élet,

és mindennap kell innom adnia.

Újra legyen miénk a szentély,

hát ezentúl, ha erőd elapad,

hol gyönyörködni tudsz,

csakis ott, ott folytasd utadat.

Szombathely, 2025. okt. 24 – nov. 1.

Eszköz lesz az eltűrt szenvedés is, az elesettség,

megdermedt lélek, fagyottá vált vér,

kínját az aranycsinálás tudója

ízekre szedi s a fájdalomra csapást mér.

Győzhetsz, darabkáit hasznossá téve kertész hittel,

s addig gyúrva temérdek kínod át

bölcs meglátássá, gyümölcsontó tetté,

mígnem eléd teríti az élet aranyát.

***

Eléd terítette az élet jutalmul aranyát,

már alkimista vagy, alkimista.

Már képes vagy a kínt, sarat, a káoszt

munkára fogni, s színaranyat adni vissza.

Szombathely, 2025. febr. 1 – okt. 23.

Bújik, telik a zöld vessző,

jönnek gyümölcstermő

ágakra rügyeik,

pannóniai törzsembe születik

itt egy fiú, ott egy lányka:

a boldoggá válás románca.

Sokszor vitt a Tévedés a táncba,

de megugrottam, nem verhetett láncra.

A hajamon dér ül,

kételyeim száma egyre gyérül,

most kel fel a Nap, és minden szépül,

békét leltem önmagammal végül.

Stockholm, 2025. aug. 11., Szombathely, 2025. augusztus – szept. 25.

Figyelem és alkotás.

Nem ártó szó, mi árkot ás,

mert emlékszem, mit tanultam

a csillagoktól,

erdő fái

tanítottak várni, várni,

minden dolog szövedékén

hogyan szűrjem át regém én,

hogy tegyek kellő időben,

égi bölcsességgel egyezően,

tudva, hogy egy nagyobb mester

irányít itt, mint az ember.

Szombathely, 2025. júl. 31 – aug. 3.

Egyik szemem Napod legyen, másik szemem Holdad,

két szemed tenger legyen, melynek vizén ragyognak.

Még emlékszem, de valójában alig,

visszakérem hát mozzanatait,

mint egy imádkozó gyermek,

áhítom én, várom a szerelmet,

szövetséget, ígéretet,

hogy hozzám is jók legyenek.

Hogy szeressen minden tagom,

s a másik is engem nagyon,

valami nagyobbat várok, mint a megvert

hétköznapok, s ha nem édenkert:

kiskert legyen pár virággal,

zengjen benne szép madárdal.

Mert elindulhatsz minden kincsért,

de mi lesz, ha senki sem kísért?

Fáklyát gyújtasz a sötétben,

s nem osztozol a dicsőségen,

olyan öröm egymagadban:

múló, mert megoszthatatlan,

szerelmed nélkül az út csupán:

elmosott krétarajz eső után;

olyan bánat egynek vállán:

elzárt várban dúló járvány,

s olyan küldetés e létben:

nincs, ki oldaladon lépjen.

Egyik szemem Napod legyen, másik szemem Holdad,

két szemed tenger legyen, melynek vizén ragyognak.

Szombathely, 2025. júl. 2 – aug. 4.

Kerékteleki, 2025. júl. 5.

Nagy dördülést hallani a határban. Robaj, aztán síri csend.

Hosszú volt a hajsza.

A kopók a szagot kutatva

egy tisztás közepén leltek a vadra.

Nyugodtan ült, fenségesen.

Oldalán, golyó marta lyukon át

lassan csordogált vörös vére

semmibe meredő tekintettel

várt odázhatatlan végzetére.

Fején hatalmas agancsa

királyok koronájának 

díszét csúfolja. S nem hiába!

Hisz életének legnagyobb

csatáit ezzel mind megvívta

ő, az erdő küzdelmeinek 

győzhetetlen bajnoka.

S mégis itt fekszik mostan

a vér áztatta mocskos porban.

Gyorsan közeledik felé

a két lábon járó végzet,

kinek kezében ott lóg már

a tűzben edzett enyészet.

A találkozás egy múló pillanat.

A kegyelemdöfő hideg acélja

a lemenő nap fényében táncolva

hirtelen mozdulattal 

a szívébe mar, s testéből

az életet örökre ellopja.

2025.

A vers Kegyelemdöfő című versem társverse, egy felsőcsatári alapgondolatra fűztük fel verseinket.

Elementáris erővel támadt a vihar,

zuhant a mélység felé törött szárnyaival,

az égi csatában hatalmas pallosok

a sötét had kezében sebezték harcosod,

gyengülő fény, üldözött tisztaság,

harcosod hófehér, s hullik, mint nyírfaág,

tudja: ha a földön, az erdőben vonszolja

magát, rálel ezer démonszolga,

s kínok kínja várja, megkínozzák.

De te, orgyilkos, ha odatéved hozzád,

te tudtad, hogy rossz vagy, de nem vagy igazán rossz,

egymásra néztek, nyúlsz a tőr markolatához,

parancsolód, az alantas varázsereje erős,

te ezért vagy üldöző, nem űzetett őz,

de vele harcolnál, ez az út szívedben írott,

s kegyelemdöfő jóságoddal megszabadítod.

Szombathely, 2025. jún. 14.

Van bennem nagyravágyás, ilyen-olyan hajlam,

de tehetségem nincs, pláne nincs szorgalmam,

így hát elfogadom ajánlatodat, Sátán.

Púp leszek a magyar társadalom hátán,

s mit jóhiszeműen adnak, gyarapítja a számlám.

Lukács 4.

Szombathely, 2025. jún. 7.

Emlékeid lomtárában letiport önhittség,

mögötted egy keserves labirintus,

de az erdők tavaszi zöld színét

látod már, s ott áll az igazi Krisztus,

hol lelked megalázta, hogy tanulj,

hol megálljt mutatott egy irgalmatlan ujj,

hol hibáid rongyait gyűrted te csomókba,

s arcodon ég megmagyarázhatatlanul,

kéretlenül s mindent igazolva –

az Istenember csókja.

(S amit ő ír, nem vers, hanem bravúr.)

Szombathely, 2025. ápr. 15-22.

Lokomotívként zakatol el az idő,

fákat ültettünk, melyek most magoncok,

s várjuk gyümölcsüket a jövőbe nézvén,

amikor csekéllyé teszik a gondot.

Lokomotívként zakatol el az idő,

s néha félsz, hogy zordan, feketén elhagy,

félsz egy messzi állomástól, ahol leszállsz,

pedig még az élet közepében vagy.

Jó megállni és végigvenni, mit hoztak

elmúlt napok, ha eléd kincset szórtak,

jó a lélek oltárán százszor is hálát

áldozni a sokat fontolgatóknak.

Lokomotívként zakatol el az idő,

s váltanánk jegyet lassú vonatútra,

meggyőződni: mindig rendben zajlik minden,

hátha nem engednek felszállni újra.

Szombathely, 2025. ápr. 4-6.

A barangolás dalai című verseskötetem az alábbi linken megvásárolható:

https://play.google.com/store/books/details?id=lWw-EQAAQBAJ

Igaz: a múlt ködébe vész már,
mikor utoljára láttuk egymást,
más város, ország, másik égtáj,
minket más út s jövő várt,
de fel-feltűnnek régi arcok,

rokon lelkek a távolból küldenek
változatlan hírt vivő füstjelet:
hogy az egyetértés érvényes még,
hogy élnek a régi eszmék,
s majd újra jeleznek, ahogy az idő halad.

Ami egy távoli helyen, elmúlt napokon
Isten által összeköttetett, megmarad.

Szombathely, 2025. márc. 17-20.

A barangolás dalai című verseskötetem itt érhető el:

https://play.google.com/store/books/details?id=lWw-EQAAQBAJ