Ahol a lélek nem nagy, csak kopár síkság,
hol a sorsot másra bízzák,
és belenyugvón múlnak el lassan,
ott olyan veszély fenyeget téged,
milyet elképzelni sem tudtál:
megrekedés, lassan ölő méreg.

A második: a szabadság nem jött el, nem is fog,
néhányan megtalálják itt-ott,
de Európa szolga, s az egész világ.
Tiéd-e az időd? Az elméd? A tér?
Aranykalitka. A szabadság
biztosan nem az, ahogy mindenki él.

A harmadik: nem lehet mindenki boldog
egyszerre, s nem a te dolgod,
hogy e szabályt tagadva összetörj.
Egyiknek tél, ami másnak tavasz,
s néha a legboldogtalanabb,
a rend részeként – néha te vagy az.

Szombathely, 2024. dec. 20 – 2025. jan. 3.

Pillanatom puha párna,

jó időben jól időzöm,

s nem gondolok zuhanásra.

Majd akkor, ha a majdankor

rossz percében elért a baj,

ott fekszem, mint minden sorstárs,

oltárodon, kemény talaj.

Szombathely, 2024. dec. 3.

Don Quijotéja vagy az új időknek,

a pillanatban semmi sem dőlhet

el javadra, ujjongás nem vesz körül,

a remény felcsillan utadon, majd elröpül.

Csak hosszú éveken át imádkozva,

mert lerohannák, ha hamar virágozna,

csak ahogy fuvallatok simogattak,

láthatatlanul építheted fel birodalmad.

Mígnem elválasztja az ocsútól a búzát

az Isten, és nem vágyak és hiúság

sarkall tettre, mert egy Szent Ilona

vagy egy odüsszeia kételyeinek benned semmi nyoma.

Elmondták, mit gondolj, s ők milyenek, ad nauseam.

De minden, ami könnyű, csak köd és ópium.

Az idő homokja temeti sebesüléseid,

és nem hiszel szónak – már látod, mi létezik.

Szombathely, 2024. okt. - 2024. nov. 7.

Nem gondoltam, még ottlévőn,

hogy azt az időt egyszer elhagyom,

s végérvényesen visszahozhatatlanná

válik az az idő egy napon.

Nem gondoltam, hogy nem lesz harc körülöttem,

de a lélekben béke nem lesz,

s nem úgy terveztem, hogy oly sokszor

ülök le egyedül ételemhez.

Nem gondoltam, hogy ennyi nevetés lesz,

és ilyen kevés lesz a játék.

Csak a röpke öröm végét ismerem,

de régen ismertem a szemhatárét.

Nem gondoltam, hogy a hazában, mit úgy imádtam,

egyre kevésbé lesz maradásom,

s nem tudok már bárdolatlanok között

járni, fényes út helyett a parázson.

Nem gondoltam, hogy szürke tollnokéra

cserélem majd a főnix-szerepet,

s olyan régen beszéltem magamról,

hogy megdöbbent majd, ha újra őszinte leszek.

Szombathely, 2024. szept. 30.

Ne kérj bosszút,
ne kérj magasságot,
csak annyit kérj, hogy Isten lásson.

Ne kérj nagy fényt,
ne torolj gazsággal gazságot,
csak azt kérd, hogy Isten lásson.

Szombathely, 2024. szept. 5., Nagyszentjános, 2024. szept. 8.

A népes emberi birodalomban
oly keveset ér az erény, tartás, hű tett...
nekem ezek a csenevész bokrok,
árnyadó fák a leggyönyörűbbek.

A népes emberi birodalomban
összesereglenek, gyűlnek,
nagy a had, de nekem, Uram, add,
hogy megtaláljanak a leggyönyörűbbek.

Cserkeszőlő, 2024. aug. 9.

Északon derű volt, szőke és kék,
és kinyílt, tenyésző reménység.
Lélekig tört a verőfény
a tavak mellé fekve pőrén.

A tündöklés édes hajsza,
mint tiszavirágzás, a fény évadja.

Oly sok ember a biztos talajt,
mert a tenger hívja, elhagyja majd,
s a skandináv nép partot foglal
Vaxholm környékén csónakokkal.

Stockholm és Szombathely, 2024. júl. 20-27.

Hogy is tudnád? Tópartokon
beszélek csak titkokról és félelemről,
elhúzott függönynél sóhajtozom,
ha átütötte szívemet tőr.

Égi honra szegzett szemek,
láttátok, amit akartatok?
Isten azt szereti, ha a sár felett
bukdácsolnak az angyalok.

Várpalota, 2024. júl. 1., Szombathely, 2024. júl. 3.

A végvidék gyermekei egymásra találtak,

szerelmesek lettek.

Csak néhány falutáblát hagytak el,

néhány kőkeresztet.

A végvidék gyermekeinek gyermekei lettek.

Ugyanezen pár tucat

faluban meglelték

végvidéki társukat.

Kit hoz erre a sors, ki az, aki

egyszer amarra téved?

Itt ötödik, tizedik keresztnél

kezdődött sok történet.

Szombathely, 2024. jún. 20.

Az élet árad, és ha élni választ,

e szent folyóban gázolunk bokáig.

Közepe felé haladva, ahogy mélyül,

piszkossá és zavarossá válik.

De mit mondhat az ember, akit tehetetlen

sodort a gyarlósággal itatott ár?

Azt mondhatja: elég volt már,

vidd tovább a szennyet, amit idemostál.

Szombathely, 2024. jún. 2-5.

Töredékekre révedek vissza,

annyi kitérő volt, oly sok változás jött,

oly rengeteg elszakadt fonál van,

idegenként járok az emlékek között.

Már akkor is mindig nagyra vágytam,

és nem tudtam, mennyi mindenem van,

mennyi áldás jön és megy, és múlik,

hogy ami a hétköznap apró értéke,

fájni fog, ha nem lesz azontúl itt.

Emlékszem az öcsém jóllakott vigyorára,

s mikor papa a kocsmába vitt.

Ha akkor értem, amit most értek,

levágtam volna az idő szárnyait.

Hiányzik, hogy nem látja már senki,

aki voltam, amikor indultam,

hiányzik a szeretet, mi bennem volt,

mit feltétel nélkül adni tudtam.

Hiányzik a császkálás, gondtalanság,

hiányzik a dicséret, s hogy segítsek,

hiányzik az alázat, mi bennem volt,

hogy elegek legyenek a kicsi kincsek.

Majd egyszer ezek a napok is hiányozni fognak.

Én bocsánatot kérek tőled, Istenem.

Évek óta nem mostam le az üvegét,

és senki se látott be a szívemen.

Szombathely, 2024. máj. 27.

Csókomat küldöm a Holdnak.

Ő volt az utolsó, amit együtt néztünk,

mielőtt eljöttem tőled.

Csókomat küldöm a Holdnak.

Remélem, megkapod, és tudd:

boldog lennék, ha sose lett volna

vége annak az időnek.

Csókomat küldöm a Holdnak.

Talán valahol te is felnézel.

Örök látogatód lettem volna,

hogy őrködjek, hogy tudjam,

hogy baj sosem ér el.

Szombathely, 2024. ápr. 14.

Megtudni a titkot nem volt ezer évem,

csak ösztön és sejtelem hord tenyerében

kapukon át, melyek fehérek: sorskapuk,

s nekem a jó döntés gondja jut.

A munka? Mire érik ez meg –

nem törődtek vele égitestek,

földi erő se, nélküle végzem,

s megbízóm: a megszületésem.

Deutsch Schützen (Németlövő), 2024. ápr. 6.; Szombathely, 2024. ápr. 29.

Mikor az esőcseppek visszafelé estek,

pokoljárásra vitték e testet.

Tudtad, hogy hiszek a jóságban, ezért

megismertetted velem Belzebubot.

Láthatatlanná tettél engem,

s meg nem hallottá, ami bennem buzog.

Aztán sötét sírba tettél, de ezt is elfogadtam.

Tudtam várni, mert nem vagyok tudatlan.

Ismerem a titkot, mit feledett a világ:

tudni kell várni, s ez a legszebb imád.

Az erdők sem tülekedve nőttek.

De az a legmagasabb, aki a legerősebb.

Elnyelt egy odú, s körülvett éjsötét,

elhozta kígyó minden rossz ékkövét,

fekete ékkövét, s vegytiszta rettenet várt.

Olyan sokáig kínzott, hogy már nem fájt.

Sose mondok mást, mint hogy a világon

a tűrés és a türelem az egyetlen hatalom.

Mert mindent eltűrtem Tőled, s így virradt fel

hét határt beragyogva nekem az én harmadnapom.

Szombathely, 2024. jan. 12 – márc. 23.

Míg rablók rendelkeznek kevélyen,

a hamisság nyelvét nem beszélem,

mástól annyit kérek, mit magam

adni tudok, s ez így folttalan.

Szombathely, 2024. márc. 15.

Ha arra gondolok, mit mások tettek,

az életem harag.

Ha arra gondolok, mit én tettem velük,

az életem szeretet.

Remélem, Isten lát, és látja,

hogy mások gyarló sorsa miatt

nem őrlődhetek.

Mindig mondtam: bánj jól másokkal,

de a világ erkölcsi fertő.

Kevés embernek vannak elvei,

tehát kevés ember van, aki felnő.

Szombathely, 2024. febr. 23.

Őseink hadát vad átok verte szét,

lelkem kandalló, amelyben versem ég,

szorítom markomban, mint búcsúzó kedvesét,

a szent szikrát, s felragyogsz nekem, csendes ég.

Szombathely, 2024. febr. 7.

Az égen hamis dolgok világoltak nekem:

hamis álmok, vágyak, hamis nagyság.

A fényt nem árasztották rám, ám

amit látnom kellett volna, eltakarták.

Az idők fordultak, teltek, és mások lettek

a csillagaim, más lett a Holdam.

Soha el nem múló szeretettel nézek arra,

akinek a szeretetét kigúnyoltam.

Szombathely, 2024. jan. 27.

Az égi idő nem szalad,

csak ember görnyed perc alatt.

Az igazság nem holnap jön,

de egyensúly lesz örökkön.

Ezer harctól távol lenni,

s egy fontosban holtig menni.

Szombathely, 2024. jan. 21-22.

Új kéreg a bőrön minden hideg tél,

már nem hiszem el, mit elhitettél,

de mélyülőn szebb minden hideg tél,

mert messzebbre emlékszem, az eddigieknél.

Szombathely, 2024. jan. 19.

Ugyanabban a szállóban szálltunk meg.

Egymással szemben van a szobánk.

Te tudod, hogy ott vagyok

a szemközti szobában,

s én tudom, hogy te ott laksz

átellenben.

Mégis úgy élsz, hogy sose lássalak,

s én is gyorsan csukom az ajtót,

hogy sose láthass engem.

Tudom, hogy ott vagy,

de többet nem akarok tudni.

Gondolom, te sem.

Szombathely, 2023. dec. 24.

Reggeli fény és alkonyi fény,

csöndemben hajnali s esti misém.

Szállnak és belepnek a gonosz spórái,

de az elhatározásom óriási.

Matt feszületre zongoralakk,

parlagba elvetett csodamag,

ha nem volt emelő kéz a hónom alatt,

akkor is fogtam a pókfonalat.

Mikor jót szóltam, érted is szólt a fohász,

én híd vagyok, bár a másik oldalon állsz.

A célom nem emberi, hanem nemesebb,

s ha belém marsz, dicső lesz bennem e seb.

Ha a napsugarat elzárták sziklafalak,

akkor is fogtam a pókfonalat.

Élő testamentuma vagyok nagy dolgoknak,

amiket nem gyalázattal szereztek vagy loptak.

Isten látja, hogy szívemben

minden szándék tiszta szándék,

s remélem még: kincs-ajándék

vagyok, és rossz hely lenne

a világ, ha sírba szállnék.

Szombathely, 2023. szept. 28 – nov. 25.

Fegyvert ragadtál ellenem,

s nem bántad volna,

ha elpusztulok tőle.

S mégis én sajnállak,

mert sors törvénye szerint

bele kell nézned a puskacsőbe.

Szombathely, 2023. szept. 22.

Nem haragszom már senkire.

Meghaltam, és meghaltatok ti is.

Megint leírom egy versben,

annyi év után, hogy nem haragszom.

Pedig hányadszor maradtam

levetkőztetve az út szélén.

De meghaltam, és meghaltatok ti is.

Nem haragszom, csak így mehetek tovább.

Valahol szeretnek engem,

nekem valahol jó.

Valahol van még ilyen holló.

Nagyszentjános, Vámoscsalád, 2023. szept. 2.

Hogy a nagyobb terv érjen be,

hogy legyen még merre mennem,

az kellett, hogy dac lobogjon,

és makacs csont megrepedjen,

szögesdróton fönnakadva

emlékezzek önmagamra,

amíg majd a régi béke

visszatér a végvidékre,

Isten adott minden utat,

lelkem most is borzong tőle,

de engem küldhet tetszés szerint,

hiszen ő bolygók zsonglőrje.

Szombathely, 2023. júl. 27-28.