Sárga levél hull elibém,sárga már a szürke járda,sárgulni látja sok emberi lénya várost, s sárga hull a világra.Az a szellő, mi idelibben,mintha jeges permettel locsolna,máskor – nem is lehetne delibben –a nyár illatait hozza csokorba'.A köd birodalmat épít,terjedőben látom olykor,de föléje fekszik…

            A törzs szálláshelyének területe szinte állandó volt az évszázadok során, csupán jelentősebb, a falu nagy részét lángokkal elemésztő tűzvészek után hurcolkodtak odább, és sok életet követelő, vesztes…

Hiszen ha jössz, nem a dicsőségbe,s most a világ végén lakom,de elkészítem kávédat korán,s felszolgálom a teraszon.S elmehetünk télelőnézőbe,ködös most a hegyek feje,de tudom, azt is gyönge szárú, szépvirággal leheled tele.Felhőlesre szállhatunk az utcán,s a küszöbön…

Úgy szóltak zajongó, csörgő szívükhöz:„Lássatok, üvegesedjetek!Igyátok a világot a platánok alatt,az ember lépte embernyomot üldöz,pókfonálon szerelem lebeg!”De nincs unió, barátság, mégsincs foganat. Szíveknek, e fényes lovagtermeknekvárfala így lett…

Kezdték elhagyni, kezdtek eltávozni a szélrózsa minden irányában, mintegy mindjobban táguló circulust kerekítve az egy szem leány köré, mintha pokolgép lett volna, amely detonál, és eltöröl mindent maga körül, nyoma sem marad semmi élőnek, ami előbb még ott volt. Az emberek…