Csak én jövök, hogy elmondjam, ím: francba a föld zsargonjai – darabokra szakít a kín, és nem lehet elmondani!   Szem majd kipattan, mint a gomb, és a koponyád szétreped, és nincs, kinek torkához nyomd, hogy mit kellett megélnetek!   Olyan egyedül vagy, akár tévé…

Mert áldottak még egyet ezzel a szívvel? Senki kedvéért önmagad ne veszítsd el, s botladozásodat is bárhogy szemlélik, te ilyen vagy, testvér, te így viszed végig.   Te így mintázod az utcakövön lépted,  a te dolgaid e vérrel kötötték meg, és kívánni szabad is fel…