Tudod úgyis, nem felejtem el,
hogy zöld volt még a búzatábla
s láttam, ahogy benne elveszel,
hogy verset idéztél a számra.

Megvallottam, hogyan féltelek,
ennem adtál: fiatal magot,
földön fekvő, szép szívünk felett
égi színház népe ballagott.

Kívánok jót, kívánom, legyen
sok fiún s lányon kalász-mosoly.
S a legdrágább akkor vagy nekem,
akkor, ha magaddá változol.

Te fölálltál, fölálltam melléd,
s magadhoz öleltél erősen,
hosszabb volt, mint a végtelenség -
messze kint egy búzamezőben.