Egy perce volt, csak egy perce.
Azt hittem, hogy itt pihensz te,
mindennapi fáradalmak
mosolyod alá ragadtak,
s itt találtál szelíd, lomha
létezésre, nyugalomra,
itt pihensz te, itt mellettem,
s két kiszolgáltatott testen
táncolnak a néma árnyak,
szél lendítette faágak.
Éreztem a melegséged,
amit mind ritkábban érzek,
a végzet futó derűjét,
s hogy már nem lesz keserűség.
Két lélek között a hidat.
Hogy romok csak a másikak.
Csend volt. Te meg én a csendben.
Minden fénynél fényesebben,
de ki látta ragyogásunk?
Óh, ki hazudta az álmunk?
Cinkosan, szinte titokban
szemem szobámra nyitottam.
Azt hittem, hogy itt pihensz te.
Egy perce volt, csak egy perce.
