Sebzett szárnnyal csapongó  madár vagyok, rejteget,  ha héja vág és vadorzó  csörtet el, a rengeteg.    Vártam, hogy a nagyobb jó  elérkezzen, perceket,  végtelent, egy fagyott tó  temette el lelkemet.    De sebesen, mint galoppló,  a jég reped, és én leszek:  júliuson átgyalogló…

Mi riaszt itt? Vert helyzet réme, vagy sérülékenységem Wertheim-szekrénye? Mely kinyílik, s a gond fölém kerekedik, s hordom a Sors rám rótt szerepeit.   Kompetenciában és tehetetlenségben, autonómiában és másra utaltságban – nem annyira tetszett, amit éltem, de annál jobban tetszett, amire…

Engem az erdő hív, a Nap, a szavak – én nem azért születtem, hogy elsorvasszanak.   Engem a test szólít, a lélek, a gondolat, és nem azért születtem, hogy eladjam sorsomat.   Csodákat lássanak e kék-szürke szemek. Ne a színehagyottság, a lét tükre legyek.   Mondhassam el: úgy hittem…

Árnyék ül az erdőn. Árnyék ül a tájon. A Nap süthetne, de árnyék ülte meg az ifjúságom.   Árnyék ül városon, árnyék pusztaságon. Nem ezért dolgoztam, nem, hogy húsba vágjon.   Nem erről álmodtam, nem ezt érdemeltük. Vagy világosság lesz, vagy kihunyunk együtt.   Szombathely, 2026.…

Látom a gyerekkorom Napját, ha felhők tűnnek, és sugarát nem takarják, bennem él ugyanaz a szerelem, mely kristályszívekben színtisztán terem;   az Isten csókja lobbant az alkonyon, már évtizedek mélyéről – magammal hozom.   Sorokmajor, Szombathely, 2026. márc. 1-7.

A földi idő: homokóra, alja lassacskán, szüntelen telik, szeretném meghallgatni a szívem pendüléseit, s nem felállni egy képzeletbeli dobogóra.   Annyi minden van, amit nem értek én s amit még meg nem értem én, egy bujdosó esőcsepp vagyok, mely itt-ott csillan az Élet érchegyén.   Régen…

Harcosok útja, fele homályban. Csak iratokat rendeztem és telefonáltam.   Harcosok útja, fele homályban. Jót tenni nehéz, de nem odáztam.   Harcosok útja, fele homályban. A munkában hiszek, summájaként a csodákban.   Harcosok útja, fele homályban. Kezdetben virágok nyíltak, ahol…

A vers társszerzője Szenftner Gergely.   Ússzon velem a végtelen, hadd legyek szabad, a tengeren, s a hegyeken. És kösd össze énnekem, mi tegnap már elszakadt. Hadd legyek barátja annak, ki otthontalan, a híd alatt.   A folyók visznek messze, bánat szalad utamon. A legszebb…

Kérdezed, hogy hová tűnt a szentély, ahol állunk, a terhünk és a bú sok, hová lett a trillázó rigó? – határnyi a maláriaszúnyog.   A liget hangjai kellenek, s nem átkozott disszonancia. Tiszta forrás kell: az élet, és mindennap kell innom adnia.   Újra legyen miénk a szentély, hát…

Eszköz lesz az eltűrt szenvedés is, az elesettség, megdermedt lélek, fagyottá vált vér, kínját az aranycsinálás tudója ízekre szedi s a fájdalomra csapást mér.   Győzhetsz, darabkáit hasznossá téve kertész hittel, s addig gyúrva temérdek kínod át bölcs meglátássá, gyümölcsontó tetté, mígnem…

Bújik, telik a zöld vessző, jönnek gyümölcstermő ágakra rügyeik, pannóniai törzsembe születik   itt egy fiú, ott egy lányka: a boldoggá válás románca. Sokszor vitt a Tévedés a táncba, de megugrottam, nem verhetett láncra.   A hajamon dér ül, kételyeim száma egyre gyérül, most kel fel a…

Figyelem és alkotás. Nem ártó szó, mi árkot ás, mert emlékszem, mit tanultam a csillagoktól, erdő fái tanítottak várni, várni, minden dolog szövedékén hogyan szűrjem át regém én, hogy tegyek kellő időben, égi bölcsességgel egyezően, tudva, hogy egy nagyobb mester irányít itt, mint az…

Egyik szemem Napod legyen, másik szemem Holdad, két szemed tenger legyen, melynek vizén ragyognak.   Még emlékszem, de valójában alig, visszakérem hát mozzanatait, mint egy imádkozó gyermek, áhítom én, várom a szerelmet, szövetséget, ígéretet, hogy hozzám is jók legyenek. Hogy szeressen…

Elementáris erővel támadt a vihar, zuhant a mélység felé törött szárnyaival, az égi csatában hatalmas pallosok a sötét had kezében sebezték harcosod, gyengülő fény, üldözött tisztaság, harcosod hófehér, s hullik, mint nyírfaág, tudja: ha a földön, az erdőben vonszolja magát, rálel ezer…

Van bennem nagyravágyás, ilyen-olyan hajlam, de tehetségem nincs, pláne nincs szorgalmam, így hát elfogadom ajánlatodat, Sátán. Púp leszek a magyar társadalom hátán, s mit jóhiszeműen adnak, gyarapítja a számlám.   Lukács 4.   Szombathely, 2025. jún. 7.

Emlékeid lomtárában letiport önhittség, mögötted egy keserves labirintus, de az erdők tavaszi zöld színét látod már, s ott áll az igazi Krisztus,   hol lelked megalázta, hogy tanulj, hol megálljt mutatott egy irgalmatlan ujj, hol hibáid rongyait gyűrted te csomókba,   s arcodon ég…

Lokomotívként zakatol el az idő, fákat ültettünk, melyek most magoncok, s várjuk gyümölcsüket a jövőbe nézvén, amikor csekéllyé teszik a gondot.   Lokomotívként zakatol el az idő, s néha félsz, hogy zordan, feketén elhagy, félsz egy messzi állomástól, ahol leszállsz, pedig még az élet…

Igaz: a múlt ködébe vész már, mikor utoljára láttuk egymást, más város, ország, másik égtáj, minket más út s jövő várt, de fel-feltűnnek régi arcok, rokon lelkek a távolból küldenek változatlan hírt vivő füstjelet: hogy az egyetértés érvényes még, hogy élnek a régi eszmék, s majd újra jeleznek,…

Alámerülök, mélyre hatolok, ahol maga a Teremtés áramlik, ahogy a világ legelső óráján.   Gyöngyhalász vagyok, s egy titkos tenger alján heverő gyöngyökért hagyom el bárkám.   A felfedezetlen, hajózatlan tenger csendesen zúg mindenek mögött, s a csendben termi gyöngyeit…

Egy mákszemnyi lőporral indultam, versekkel győzni gerillaháborúban, s mögöttem már áll egy katedrális, varázsige-kövekből felépülve máris. Mert megírtam a szebb világot, s nem ezt tenni senki sem látott, legyőzni nem lehet, akiben tűz ég az Isten által, s meg nem törni: hűség. Szombathely, 2025.…

Ha könnyű utat akarsz, a fegyelem halaszthatatlan. Soha senkiben nem hittek annyira, mint ahogy én hiszek magamban.   Most már nem hallgass a nevem. A nevem tajték a haragvó tengeren.   Szombathely, 2025. jan. 10-11.

Ahol a lélek nem nagy, csak kopár síkság, hol a sorsot másra bízzák, és belenyugvón múlnak el lassan, ott olyan veszély fenyeget téged, milyet elképzelni sem tudtál: megrekedés, lassan ölő méreg. A második: a szabadság nem jött el, nem is fog, néhányan megtalálják itt-ott, de Európa szolga, s az…

Pillanatom puha párna, jó időben jól időzöm, s nem gondolok zuhanásra.   Majd akkor, ha a majdankor rossz percében elért a baj, ott fekszem, mint minden sorstárs, oltárodon, kemény talaj.   Szombathely, 2024. dec. 3.

Don Quijotéja vagy az új időknek, a pillanatban semmi sem dőlhet el javadra, ujjongás nem vesz körül, a remény felcsillan utadon, majd elröpül.   Csak hosszú éveken át imádkozva, mert lerohannák, ha hamar virágozna, csak ahogy fuvallatok simogattak, láthatatlanul építheted fel…

Nem gondoltam, még ottlévőn, hogy azt az időt egyszer elhagyom, s végérvényesen visszahozhatatlanná válik az az idő egy napon.   Nem gondoltam, hogy nem lesz harc körülöttem, de a lélekben béke nem lesz, s nem úgy terveztem, hogy oly sokszor ülök le egyedül ételemhez.   Nem gondoltam, hogy…