Tán merengő, gyenge indákba
kapaszkodsz még, de védtelenül,
gyermekekként vettetünk hátra,
mígnem szép dacunk végleg elül...
Már felejtkezünk.

Sajnálom én, nagyon gyászolom,
hogy csacsogó magzatunk nem lesz,
test belőlünk izzadt jászolon,
a szél sem ér a szerelemhez,
mit elejt kezünk.

Tán a nyomokat, földet, eget
kutatod még, de a türelem
nyomot, tájat, távolt betemet,
ott állunk megcsalva s üresen...
Már felejtkezünk.

Mikor először néztem bele,
fülembe huhogtak a sűrűk,
s, íme, a feladás tengere
eltakar két karikagyűrűt,
mit elejt kezünk.

Piliscsaba, 2012. szept. 19-20.