Elementáris erővel támadt a vihar, zuhant a mélység felé törött szárnyaival, az égi csatában hatalmas pallosok a sötét had kezében sebezték harcosod, gyengülő fény, üldözött tisztaság, harcosod hófehér, s hullik, mint nyírfaág, tudja: ha a földön, az erdőben vonszolja magát, rálel ezer…

Van bennem nagyravágyás, ilyen-olyan hajlam, de tehetségem nincs, pláne nincs szorgalmam, így hát elfogadom ajánlatodat, Sátán. Púp leszek a magyar társadalom hátán, s mit jóhiszeműen adnak, gyarapítja a számlám.   Lukács 4.   Szombathely, 2025. jún. 7.

Emlékeid lomtárában letiport önhittség, mögötted egy keserves labirintus, de az erdők tavaszi zöld színét látod már, s ott áll az igazi Krisztus,   hol lelked megalázta, hogy tanulj, hol megálljt mutatott egy irgalmatlan ujj, hol hibáid rongyait gyűrted te csomókba,   s arcodon ég…

Lokomotívként zakatol el az idő, fákat ültettünk, melyek most magoncok, s várjuk gyümölcsüket a jövőbe nézvén, amikor csekéllyé teszik a gondot.   Lokomotívként zakatol el az idő, s néha félsz, hogy zordan, feketén elhagy, félsz egy messzi állomástól, ahol leszállsz, pedig még az élet…

Igaz: a múlt ködébe vész már, mikor utoljára láttuk egymást, más város, ország, másik égtáj, minket más út s jövő várt, de fel-feltűnnek régi arcok, rokon lelkek a távolból küldenek változatlan hírt vivő füstjelet: hogy az egyetértés érvényes még, hogy élnek a régi eszmék, s majd újra jeleznek,…

Alámerülök, mélyre hatolok, ahol maga a Teremtés áramlik, ahogy a világ legelső óráján.   Gyöngyhalász vagyok, s egy titkos tenger alján heverő gyöngyökért hagyom el bárkám.   A felfedezetlen, hajózatlan tenger csendesen zúg mindenek mögött, s a csendben termi gyöngyeit…

Egy mákszemnyi lőporral indultam, versekkel győzni gerillaháborúban, s mögöttem már áll egy katedrális, varázsige-kövekből felépülve máris. Mert megírtam a szebb világot, s nem ezt tenni senki sem látott, legyőzni nem lehet, akiben tűz ég az Isten által, s meg nem törni: hűség. Szombathely, 2025.…