Reggeli fény és alkonyi fény, csöndemben hajnali s esti misém. Szállnak és belepnek a gonosz spórái, de az elhatározásom óriási.   Matt feszületre zongoralakk, parlagba elvetett csodamag, ha nem volt emelő kéz a hónom alatt, akkor is fogtam a pókfonalat.   Mikor jót szóltam, érted is szólt…

Fegyvert ragadtál ellenem, s nem bántad volna, ha elpusztulok tőle. S mégis én sajnállak, mert sors törvénye szerint bele kell nézned a puskacsőbe.   Szombathely, 2023. szept. 22.

Hogy a nagyobb terv érjen be, hogy legyen még merre mennem, az kellett, hogy dac lobogjon, és makacs csont megrepedjen,   szögesdróton fönnakadva emlékezzek önmagamra, amíg majd a régi béke visszatér a végvidékre,   Isten adott minden utat, lelkem most is borzong tőle, de engem küldhet…

Isten, az embert földön tartod, s ha elrugaszkodik, bünteted, mert te tudod, milyen áron, s mi az, amit nekünk lehet,   ebben a hiú majomtáncban leomlik bizony sok torony, és mindenki megtalálja valós értékét a romokon.   Szombathely, 2023. jún. 16.

Támogatnak minket, s mi támogatunk másokat, mert embernek kell lenni, bármilyen sors látogat, s akkor nyugodjunk meg, ha építettünk már olyat, amilyen nagyszerűt igézetes álom ad, mert az enyém szent ország, egység minden cím felett, s ha ránk virrad, fényözönben fürdeti meg…

Most épp nem tudom, hogy merre, csak azt tudom, merre nem, de csak aki mindent ad majd, annak adnám mindenem, sose voltam félig benne, de az lehet: rossz helyen kerestelek – most az egyszer te keress meg, szerelem.   Szombathely, 2023. márc. 7.

Megint egy nappal kevesebb a földön. Akkor is megvárom, akkor sem kell rögtön.   Megint egy nappal kevesebb a földön. Ha nevet rajtam, nem bánt. Hadd röhögjön.   Megint egy nappal kevesebb a földön. Mások mérgét magamba nem töltöm.   Megint egy nappal kevesebb a földön. A meggyújtott…

Birtokold a napfény hitét, emlékezz: ez mind a tiéd, ez a világ, s megjegyezd, az élet ajándék volt, nem kereszt.   Lépj őseid lábnyomában, mondd: föld és felleg társam, s akkor tedd fel koronádat, ha kész vagy, hogy aznap továbbadd.   Szombathely, Grömitz, 2022. dec. 16., dec. 20., 2023.…

Gyönyörű szép szeretet és virágos rózsák, akkor is légy szent a Földön, ha már felróják, Isten mindig igazság, és idővel is számol, s nagy ember nagy hittel nem pusztít, hanem ápol.   Kalitkából kitörve száll a lelkem csalogánya, fülemüle szabad égen, varjak bent a kalodába', valami most…

A sors felemel, majd letaszít, de azt a csöpp jót, ami még kijött, letaszítva is elhoztam, mert úrnak neveltem a lelkem egy egyre becstelenebb korban. Szombathely, 2022. júl. 19.

Kesernyés estre édes eperbor, nem ad jó feladatot a jelenkor: cél nélkül tévelygő százezer fiatal, millió tenni nem, csak megkapni akar.   Lehetne lábatok nyomán a bűnjel ritkább, s elmétekben több a Lumière, és egy valamit sohase tűrj el: hogy ne számítson, mit kezdünk kezünkkel.   Az…

Kinyitottam Bibliám: korona van, chiphiány. Politika-polipkarok, ettől már nem látunk Napot.   Ha sötét, az hollósötét. Megosztottság: olcsó sörét. Kánaán: az bennem él csak, és én is a vakok közt félvak.   Szombathely, 2022. márc. 23.

Ha a Nap lement, s az éj sivár, kinek a lánglelke illuminál? Ki teszi jóvá a foganatlan álmokat a mocsarakban?   Én nem tudom, de azt szívmélyben érzem mindig vallásképpen, hogy annak majd, ahogy éltem én, súlyának kell lenni a Jó mérlegén.   Szombathely, 2022. febr. 15-18.

Mi kéne most? Szabad vízpart, fűzfák árnya, kora nyár, jövőkép a tömegeknek, holnap, ahol csoda vár.   Mi kéne most? Magyar jellem, szíverő és szeretet, valami pompa az arcunkra, amit a romlás felszedett.   Mi kéne most? Nyugodt derű, nagy Bábelben hála, hála, mert ki él s nem önző…

Éreztem már, hogy ég a talpam alatt a föld, és volt már az ég a talpam alatt. Szelídséget tanultam, míg figyeltem ezerszer is számtalan vadmadarat.   Hordozom a világomról saját képem, saját álmom, az én részem ez: hogy minden elsüllyedhet, de velem jön, ami kezdettől fogva nekem…

Önnön tükörképem megfordítva kaptam, eltorzítva kaptam, szilánkokban kaptam. A középpontot, ahol a béke horgonyoz, mindig meg kell tartanod magadban. Mert ostoba zsivaj, mi elmédben fészkel, és ostoba beszéded, hol legjobban Igéd kell.   Szombathely, 2021. nov. 6.

Lehet a hegyek éneke, lehet a puszták dala... a költészet megszólít, s ki nélkülenem lettem volna, az lettem általa. Lehetnek új irányok, lehetnek ősi romoka szavak birodalmában, de én majdmindent egyesíteni fogok. Lehetek sas, lehetek szegett szárnyú kis dalosmadár kalitkában, de az életemnem…

Te vagy a fényem, te vagy a derűm,téged elszomorítani nemde bűn?Míg itt-ott hullott hajszálainkat elfújjaa múltba a szél, újra meg újrameglep hűségével a lelked,s minden évben újra megszeretlek.Barátom, szeretnék – s ez nem balhit:csak szerelem vezethet addig,hogy ennek titkait kifürkészd –vele…

Ama út nyomvonalát ismeri sok, s hittem azt, neki is tetszeni fog,ha rajta jár, kísérve engemet ő,gerleszelíden, hőn szerető.Soká csak szél, aki értheti jól,ki tudott reszketeg álmairól?Ki tudta: látja az út közepén,látja a kóbor, a bús szökevény,hogy ott, ahol fürgén…

I know about it, it’s warmer than light,And as beautiful as the wide riverside,And from what I know, it’s only presentWhere there is no time, where there is no end.Where there is no joy, where there is no fear,Where there is not even hope anywhere near,So when your soul is as bare as a bone,You…

Minden ünnep erős kötél, mely száz viharos tengeren eltelt napra sokvitorlás hajónkról mólóra tornáz, összeköt minket messze benn.   Minden ünnep megérkezés, egymás karjába szaladás, az ünnepben ott a kezdet, hozhat hálát vagy szerelmet: minden ünnep hajnala…

Ujlaki Nikolettnek és Kozma Gergely Andrásnak, az ötéves évfordulóra.   Hirtelen, egyszer csak a másik csodás volta magával ragad. Minden, de minden ott kezdődik, egy gondolattal: „Választalak.”   Az első olyan pillanat ez, amikor akár délibábok válnak…

Barátaimnak.Idő és tér egy adott pontjánjelölte a sors a helyet,hol összegyűltek a bányászok,ahol már besötétedett,évmilliókkal előbb járt azalkony ott, és maga mögötthúzta, hengerült nagy fekete,fekete és éj és örök,ebben bolyongtak fénypontokként,aprócska lámpást…

Lesz miből élni az úton, reményből mindig lesz elég: én viszem a táskámban a versem ötletét.   Barátom, te hozd magaddal, mi nélkül nincsen büszke lét, a táskádban elrejtve jó munkák ötletét.   Kedvesem pedig az útra műveim koronájaképp táskájában…

Ha élet, akkor élet nincs úgy, hogy botlást nem ejthet a láb. De én azt mondom: mindig fel, és soha, soha nem alább!   Mindig fel, ahányszor láb botlott, fel, ahányszor kedv veszett el, mindig fel, vagy minden bánat megérdemelten ér, ember!   Nézd, hány rózsát…