Szeretlek úgy, ahogy a fákat,
ahogy a kelő Nap erejét,
ahogy az ágy melegét
és ahogy engem szeret a bánat.

Szeretlek úgy, ahogy a Holdat,
mikor sarló s mikor nagy, kerek,
ahogyan szerettelek,
mikor még botlásaim se voltak.

Szeretlek úgy, ahogy a fészket,
melyről szállnak dalos madarak,
ahogy tetőt a falak
és ahogy a sarjadást az élet.

Szeretlek, mert elrendeltetett,
mert ebben világakarat van,
s az ember mind alattam,
csillagvégtelen vagy fejem felett.