Nincs ott a telefon, a bankszámla,

a Tiffany-lámpa.

Ott nem szorul hamisság

minden szívdobbanásba.

A dolgok legmélyén: szinte semmi,

mi körülvesz most;

a mély a világméretű

szemfényvesztés béklyóitól megfoszt.

A dolgok legmélyén az ég van és a fák.

Ott találni földutak porát és sarát.

A dolgok legmélyén jár lassan a Nap.

Mert emlékszem, ő volt az egyik, aki volt leghamarabb.

A dolgok legmélyén a Karámi-domb van

és emlékek

egy háztömbnyi földréteg

alá temetődött birodalomban.

A dolgok legmélyén őseimet látom.

Nap cserzette embereket végtelen pusztákon.

A mondai, ködbe tűnt Ázsiát.

Árvalányhaj alatt a magyar másvilág.

A dolgok legmélyén, ha igazán mélyre nézek,

látom elejétől újra az egészet:

lelkemben a vándorútra kelés első perce,

és emlékszem az első tüzekre,

még régebben, mikor féltünk s fáztunk szörnyen,

hogy ültünk a vonagló fénykörben;

emlékszem az idők hajnala óta minden napra,

hisz százezer emberöltő az életem alapja.

Mert a világűrben e parányi gömbön

legeslegmélyebben volt az életösztön,

s talán, barátom, majd átgondolod:

életben lenni az egyetlen fontos dolog.

Budapest és Győr, 2015. január-február