I. rész

            Egy kávézó teraszán ülünk. A helységet hegyek veszik körül. Papírjaink előttünk, a széles asztalon kiterítve. Ettől eltekintve az asztallap pedánsan tiszta, csak két üvegpohár áll még rajta, az egyikben ásványvíz, a másikban narancslé. Mi magunk is tiszták vagyunk, megújultak és friss erőtől duzzadók. Harcedzettek vagyunk teljes mivoltunkban, és higgadtak, most, hogy átverekedtük magunk az épp időszerű turbulencián. Az egyszerűség áll előttünk határozott arcélekkel, és belső tekintetünkkel is a szimplicitás szemüvegén keresztül látunk. A nyugalmunk tengermély, a magabiztos mosolyunk árulkodó: készek vagyunk. Tudjuk, hogy jönni fognak, zsákot húznak a fejünkre, meggörnyesztenek, kifacsarják a lelkünket, elvesznek tőlünk mindent, ami fontos… és tudjuk azt is, hogy addig fogunk küzdeni, vergődni, feszülni, mígnem újra látjuk a napfényt. Addig fogunk nekiveselkedni a súlynak, mígnem újra egyenesen állunk, mint a szálfa. Addig merítünk hitet és bizakodást a lelkünkbe, mígnem újra túláradó lesz. És addig fogunk építkezni, mígnem újra a helyére kerül minden, ami fontos, sőt az alkotásaink ragyogóbbak lesznek, mint valaha. Készek vagyunk.

            Szemben a Nap hanyatlik, de még ontja magából azt a tavaszi meleget, ami szinte bizserget, ami minden érzéket megelevenít. A fény narancsvörösbe hajló. A szemed egy nagyon kicsit összeszűkül, mert teljes pompájával éri ez a kezdeti alkonyodás. Ekkor eszembe jut pár sor, amikből később versbetét lesz egy novellában:

Tükrökkel váltottunk jelet.

Kérdeztem, kihez tartozol,

s elárulta a szívedet

egy villanás: válaszmosoly.

Szóval a barangolókhoz.

Akiket megismerés hajt

és a csüggedtség nem ólmoz,

és a Mindenség övék majd.

Szóval vakmerőekhez, ők

nagy mellénnyel bukni mernek,

s már a földön, mások előtt

megismerik ők a mennyet.

Ilyen magból vagy, barátom,

befogtad a szeleket és

dagad a vitorlavászon,

a Nap felé, ha hív, te mész.

Te vagy: teljes odaadás,

jelessé teszed a mát is,

élharcos vagy és gyöngyhalász.

Az ég tiszta már. Solaris.

II. rész

            Látod, ahogy benépesül a gyepszőnyeg. Látod, ahogy megtelnek a padok. Kirajzottak az emberek, és örülnek a napfénynek, és örülnek, hogy vannak egymásnak.

            Látod, ahogy túlcsordul a szívük, és nevetnek az erkélyeken, és nevetnek az utcákon.

            És látod őket mindenféle helyszínen csodálatosnak lenni. Látod, ahogy elöntenek a sugaraikkal mindent maguk körül.

Látod mindezt, s nyílni kezdesz,

és megköszönöd a mát is.

A Nap feljön, mindig ez lesz,

és bearanyoz. Solaris.

Piliscsabán és Szentendrén, 2014. márc. 18-23.