Az új nap szaruhártyámba lép,

az ég térképét olvasom,

mikor itt állok két lábbal épp

az üvegajtós oldalon,

s a szívem hahózik a horizontnak.

A mennysávot hamar felmérem,

de őt kémlelni: ámulat,

nézni, hogy miféle festésen

éppen milyen mintát mutat,

s tekintetem, míg éri, odaláncolt.

Ezalatt vérem medret szaggat,

csöpp kis gátakat bontogat,

s ahogy a szaladó pataknak

eksztázisa a torkolat,

vérem eufóriája az élet.

Mert minden, minden ide ömlik,

ide árad, ez a végcél,

s feloldva élni egy körömnyit

többet jelent ezer évnél...

a szemem felnyitva rád, nap világa.

Üdvözöllek, reggel! Középszer

hahómmal, ámulatommal,

pezsdülő vérrel, öltözéssel

(mert az is magába foglal),

amim csak van, mindazzal üdvözöllek.

Piliscsaba, 2014. jan. 28 – febr. 4.