Már este van. Az eget átöltöztették,

és ráhullottak lassan a csillagok.

Olyan csendben szórták el a fények ezrét,

mint a pitypangok a szálldosó magot.

S ha minden ebben a szép átváltozásban

észrevétlen volt egyúttal s türelmes,

mi gátlója marad, hogy a lelked lássam,

ahogy földöntúli színeket felvesz?

Tudatában nagyszerűségének, mint az

ég – s mint az égbolt, éppen olyan halkan –,

öltözzék a lelked, mert most bizonyítasz:

mekkora erőt tudsz lelni magadban.

Szánj rá időt, s lelked cseréld ki fehérre,

hisz az új verset is új lapon kezdik.

Mozdulatot, várást, mindent beleértve

készülődésed legyen boldog s meghitt.

Majd ha tiszta már, mint amit soha semmi

nem illetett, és egyszerűen nem fér

meg az izgalomtól: messze fényesedni,

hozd a ruhákat, amiket szeretnél.

Vedd magadra az első meleg napsugárt,

ha úgy vágysz körüljárni, mint a tavasz!

Fénylik rajtad, fényének nem találni párt,

te képviseled, most tényleg te vagy az.

Hozd a hajnal remek-ragyogó páncélját,

a világosság hírnökének magas,

délceg alakján a feltámadás célját

gyújtsd hétágra, és a hajnal – te vagy az.

Kanyarítsd válladra a vezér palástját,

lépj úgy, mint akikben szikrát vet a vér,

kik sereget gyűjtenek, mert ők a bástyák,

nézz végig földeden – te vagy a vezér.

Kezedbe a fáklyát, fejedre koszorút:

öltözz reménynek, s soraink elején

tündökölj, bárhová vezessen ez az út,

lépj elő, járj elöl – te vagy a remény.

Sorokmajorban és Piliscsabán, 2014. jan. 21-27.