A kelő Nap rádiuszában tágul

az út, s mintha selyemkaraván lennénk,

szinte kísért karomon a kaftánujj,

s a szél hordja a homokot szemenként.

Így réved ide eltemetett múltam,

így hatol be ebbe a létezésbe,

ami pedig más vándorlás már s új tan,

de rám egyazon egy kelő Nap néz le.

Glóriává érett hajnalsugarak

szórják be a kerítések léceit,

s mint aki jó édes gyümölcsöt arat,

az alsó faágak gyűrűit szedik.

S alig az utcán egy ház elejében

áll egy fejkendős, vén kicsi asszonyka,

s ahogy közelgünk, de még nem egészen

véve őt észre, már rokonul mondja,

hogy Isten hozott minket, és mosolyog,

s akkor látjuk csak, hogy ő a Szeretet,

s igazán nem hittem, hogy Isten hozott,

de úgy döntöttem, miatta úgy teszek,

kezében kései, gyenge virág volt,

a szívében, úgy bizony, virágözön,

s én úgy döntöttem, hogy ilyennek látom

azt, aki köszön s akire ráköszön,

mindenkit.

Piliscsév, 2013.