Csak kocsizaj rajzolta tájon

sűrűsödik az év végi köd,

és nekivágunk mi, a három,

aki az állomásnál kiköt.

Megyünk, az utcákat számolva,

egy, kettő, tucat is néptelen,

mintha karácsony este volna

és minden ház egy kis Betlehem.

Macskakő: halkan lépünk rajta.

Fal zugában áll a szoborszent,

és tejszerű pára takarta

templomtornyok rémlenek ott fent.

Közben vonulnak csodaszépen

ódon épületek tömbjei.

A korzón halljuk, hogy a mélyben

vizét a Kis-Duna csörgeti.

Gyéren vannak itt a fénykörök,

gyéren vannak a lámpatestek,

éj és duzzadt sötétség között

törpék világossága reszket.

S a teremtés a végső ihlet:

a ritkán osztott lámpák alatt

isten atlétákká tett minket,

s kiválasztotta az árnyakat.

Így a Kozmosz e Napja előtt

nagy csatákra hívták az Embert,

az egyes embert, és mindet is -

s míg bátorságát gyakorolja,

a világosság vezesse őt.

Esztergom, 2013. nov. 17.