Leülök az erkélyen székemre,
s felnézek Holdra, felhőzetre, valami
egyszerűt érezve.

Mert talán véget értek a rosszak,
a bajt hozó idők, s az életöröm lesz,
mi ezentúl mozgat.

Persze, hogy könnyebb vagyok most, hiszen
a kegyes fantázia révésze visz át
az éjszakás vizen.

Sötét van s álmodom, szemem nyitott,
a hallgatag, késő órán nyitjára lel
száz szép ábránd-titok.

Ilyenkor képzelem azt, hogy egyik
ősöm vagy poéta vagy ember sem kapott
ajándékba ennyit.

Képzelem azt, hogy minden bolondok
s akut idealisták a verseimben
értik, amit mondok.

Képzelem azt, hogy vihar vagyok már,
s új törvényt hozok a Földön, s halál fia,
akit dühöm dorgál.

Úgy érzem, hogy bárkit földhöz vágok,
ha a jövendő holnapban rondítani
meri a világot.

Azt képzelem, nem seb a lelkeden,
hogy ígéreteim szöges ellentéte,
ahogy viselkedem.

Piliscsabán és Sorokmajorban, 2013. febr. 21-23.