Hogy megtörtént e sok tekergés,
sose fog fájni, hiszen néztem
tágra nyílt szemmel, ahogy elvész
ezer nyomunk a nagy egészben.

Elsőként tudtam, hogy jön a tél,
mikor ruhánk még csak lenge vért,
első voltam, akit a kacér,
cinkos tavaszlehelet elért.

Bár néha a tél vészterhes lett,
az élet kín szabdalta arca,
de talán, talán ezt a testet
s lelket szilárddá változtatta.

S milyen volt, ami lobban s lobban,
él és él, evoét kiabál?
Mindegyik sugarát elfogtam,
s kebelbarátnak hívott a nyár.

Sorokmajor, 2013. jan. 26.