Énekek, dalok felvidítanak,
bármily egyszerűek s halk szavúak.
Daloltam zenitelő Nap alatt,
énekeltem, indulva nagy útnak.

Pirospozsgás lányarcokat hagyva
elködleni szép villanyú színen,
beleomoltam fodros tavakba,
s menthetetlenül zenélt a szívem.

Világnak még megmaradt a világ,
feldúlták bár és igába fogták,
fordulva őrzött dallamorgiát,
önmagáról olvasott egy kottát.

Néha úgy énekeltünk, testvérem,
hogy tudtuk, rossz jön, hogy csak rossz jöhet,
és a hangunk megdermedt a térben,
s a földön szerte sírtak a kövek.

Sorokmajor, 2013. jan. 23.