Waltraudnak ajánlom.

Mert elmaradt, hogy Neked ajánljam
az utolsó tanórán fogant versemet.
Nem leszek én fekete a nyájban,
lerótt adómat, ugye, szívesen veszed?

Valaminek akkor is vége lett,
erről írtam az után, hogy elbúcsúztál.
Szót kívántam: magyart és németet,
s nevetést, s azt, hogy nagy kegyben állj az Úrnál.

Emlékszem, a száznegyvenes terem
fehér falai közt hatódtunk könnyekig.
Ritkán volt ily tanítómesterem,
ki nyugalmat hint szét, ha a Türön benyit.

Ott ültünk, tizenegynéhány diák,
s habár valamelyikünk néha nem tudott
jól megtanulni sok grammatikát,
mind tudtuk: hiányoljuk majd Waltraudot.

Piliscsaba, 2012. okt. 27.