Csak addig leszek kint, és hallgatom
a megváló levelek zörgését.
Csak addig nézem, túl a paplakon
mint bont fényvirágokat az égrét.
Mint simul az éj a vízerekre,
s hogy fátyolozza le a falakat.
Mint kerül az álomidő rezge,
könnyű keze által számra lakat.
Óh, én sohasem beszéltem sokat,
s félő, hogy sok szépet hallgattam el.
Bár lehetnék a derű-gondolat -
ha kínok közt vonaglom is -, ha kell!

Így tűnődöm, szemlélődöm addig,
míg az éji pille vad rejtekét
elhagyva villany felé patakzik,
míg egy szál cigaretta el nem ég.

Piliscsaba, 2012. okt. 18-19.