Ha szegény lesz, mint Afrika szarva,
e magyar, de nem hitt Kánaán is,
poharakból nem ürül kadarka,
s füvek közt nem lesz jó szagú ánizs,
ha fogadalmukat mind megszegik,
ha csak az élhet, aki rettentő,
latrok sorában sose az első:
leszek a kilencvenkilencedik!

Ha az élhet, ki imád kényurat,
s szabadnak vallja magát, ki hódol,
s a hatóság a rács mögé mutat,
de talán elcsavaroghat kóbor
koldusként, ha néhanap elverik,
intenció, alkotásvágy s érdem,
csahosok között sose az élen:
leszek a kilencvenkilencedik!

Ha kényelmetes, cupákos, zsíros
hazugságokat fülekbe üvölt
a réteg, mely butulást forszíroz,
s bárány a nép, hazája ürü-föld,
s tunyán ámul ítéletreggelig,
könyvet, észt, fáklyát csak nem vesz elő,
híg agyaknak nem leszek vezető:
leszek a kilencvenkilencedik!

Ha elalusznak, nagy-nagy sötét lesz,
büntetlenül s bátran jár a tolvaj,
ha bagoly boszorkák mennek férjhez,
s házak felett húz egy meteorraj,
de az emberek hosszú percekig,
jaj, merevek, vaksik, bénák, kábák,
ki álomra cseréli látását:
leszek a kilencvenkilencedik!

Ha az ördög lendíti pallosát,
előbb tízezrekre vele lesújt,
aztán szivárog mellen, arcon át,
s a legelsők, akikbe belebújt,
kik adóját majd kegyetlen szedik:
anyám, apám, szívem egy szerelme,
hát leszek minden drágától messze:
leszek a kilencvenkilencedik!

Sorokmajor, 2012. szept. 5.