Sárban és mocsokban,
Gyűlölettel tele,
Fekszik elkeseredve,
A szíve haraggal tele.

Megölne mindenkit,
Aki miatt itt van,
Akik miatt fekszik
A sárban és mocsokban.

Mocsok, sár és fekália,
Nincs itt már mit csinálnia,
Nem érdemes felállnia,
Mert feküdhet is vissza.

A sárba, a mocsokba;
Mint egy rongy a
Sarokba dobva,
Senkinek nevezne, mondva.

Mint aki semmit se ér,
Pedig szívébe egy világ belefér-
hetett volna, most is szeretne,
Szeretne, de így elveszve
Már nincs, amiért élnie kéne.

Megtörve és összeomolva,
Könnyei a földre hullva;
Sárban és mocsokban
Heverve a romokban.

Milliárd ember között
Egyedül, magányosan,
Mocskosan és sárosan.

Lehetett volna zseni,
Világot megváltó hős,
Vagy hatalmas úr,
Aki bölcs és erős.

Hasznos lehetett volna
A haszontalanok között,
De nincsen semmi szép
A háta mögött.

Sötétség veszi körül,
Mintha ezer pokol lenne,
És ő, ha tudna,
Nem maradna, menne.

Menekülne az élettől,
A kegyetlen anyától,
Aki elvett, ellopott
Mindent a saját fiától.