Itt az ég csillagtalan
s az utcát járom csak magam,
nem kísér egyetlen egy
lélek, nem tudom, hová megyek.
De nincs jobb felé merre,
pokol köve, pokol berke,
szaggatódik a májam
s másutt évülnek mindahányan,
szörnyen remeg az ének
már a számban, szörnyen félek
s szívem által mondva van:
itt időtlen a Bizonytalan.
Sosem világosodik,
sosem jutsz el a pokolig,
nem mesék gyehennája,
a földön vagyok én elhányva,
nem érsz akkor se ide
nemlétem küzdéseibe,
mert kellesz annyi másnak
s az a hely szép, ahol ők várnak.
Bár nem érkezik válasz,
óh, mintha csak te volnál az,
vad szemem az éjjeli
érpattintó semmit kérleli:

vigyél ki a pokolból.