Keveset alszom, beteg is vagyok,
de álmaim szépek
és lassan mindent, mindent föladok,
de nem az emléked.
Még eljössz, bár megfoghatatlanul,
téli hajnalokban,
amikor fejem a párnára hull,
csönd és nyugalom van,
hiszen az alvóban élsz te.
S ha a Nap sugarat szór -
az ébrenlét hosszú, bús idejére
mit hagysz itt magadból?
