Tegnap, mikor ágyba estem
s betakartam vézna testem,
beszüremlett az ablakon
a holdfény s vibrált a plafon.
Ágak árnyait festette
falakra az öreg este,
hajladoztak körülöttem,
mindig csöndben, mindig többen,
s csakhamar ágyam szélén ült
az álom s lelkem elszédült
a távoltól, mit emlékek:
halványak, halottak, szépek -
fölemlegettek őnéki,
mert egy termő, vesző, régi,
ember nem őrizte korban
(ma lennék százezer éves)
se bús, se fáradt, se éhes,
akkor még szivárvány voltam.