Elmentek, kik a vonatra vártak,
s csak maguk állnak most az oszlopok,
fény lötyög a borosüveg alján,
az égen hideg csillagtűz lobog.

Nem tudom én azt, hány nap az élet,
jóból és szépből mennyi fér belé?
Talán nehéz, de nagyszerű sorsunk
elveszne, ha valaki értené.

És álmodom a peron-magányban,
hogy zörög a kavics, mert közeledsz.
A földön fekszem. Jöjj ide bátran:
talán ez a szerelmek ősze lesz.