Nem emlékezem szerelemre,
se kóborlásra, se otthonra,
se nevelőmre, se nevemre,
mintha senki se látott volna.

Megszenved velem a Fájdalom,
nem tud belőlem kiáltani,
őt, ki vagyok, ki nem állhatom,
és nem tudok neki ártani.

Akarok! De nem emlékezem
nyomorultakra, sírhantokra,
gyermekre, ki mondta: „Éhezem!”
Mintha sohase sírtam volna.