Egy tünékeny ábránd, egy verssor az ősznek,
egy strófa is akár, becsülés jeléül,
ahogy az éber légben percek kergetőznek,
szívem a lantjával az ajtó elé ül.

Mi ez, mi tüdőmet nyugtatón tölti el,
mi ez a lényemnek csitító érzet?
Most összetartozom sok mindenkivel,
kik elmúlt őszökbe vissza-visszatérnek.

Dalolom, dalolom e néhány pillanatnak
nektárjáról, édes mámoráról a dalt,
kérdem, vallatom, miért nem maradhat
így ez a tökély, míg ez az óra tart?

De függöny mögött van az őszi esték titka,
s én nem álltam még azon az oldalon.
Mégis elég sejtve, meg nem kaparintva,
szeretve-áldva úgy, hogy meg nem foghatom.

Torony, 2020. okt. 1., Sorokmajor, 2020. okt. 2-7.