S. T.

Most nem tudom, hol vagyok.

Mint az örvényben kerengő nád,

elhagytam a biztos partközelt,

és nem sejtem a víz alját.

Emlékszem jól a szeretetéhségre,

mi gyermeki lelkemben élt.

És visszakívánom, visszasírom

a kamaszkori félőrült szenvedélyt.

Vannak vágyaim a jövő időkre,

s mint a teraszon felejtett papírlapokat,

óvom őket a támadó széltől,

vigyázatom megszorított kardmarkolat.

K. Á.

Én egy olyan iránytű vagyok,

amely mindig semerre mutat.

Önmagamban is eltévedve

kerestem ebből a kiutat.

Azok voltak a lámpásaim,

kiknek fénye ma lelkemben láng.

Tőlük tudtam meg, hogy a bohém

csak a zsarnok szemében szilánk.

Gyermekként mindig eltévedtem,

de megkerülök vénembernek.

A bolyongók életútjára

enyves kézzel bérletet csenek.

M. M.

Levegőt veszek. Se ide, se oda

tartozásom vonszol té s tova.

A társadalom apraja s nagyja

ellenében vezérel lényem kritikus magja.

Ki szeret? Kit szeretek? Üres

tereken át zeng – mégis – lelkes

keresésem, a fojtogató csendben.

A világot vágyom tartani rendben.

Őserő, káoszban fürdő kallódó

tálentum az, mit vívódó

hajós-lelkem kutat alámerülve.

S akkor boldog lenne a szívem: telve.

Budapest, Kisunyom, Kecskemét, 2019. okt. 16.