Akasztott ábrándok lógnak a fán,
túlzsúfolt világban jó a magány.
Mindent, mit kértek, a kútba lököm,
széthullott világban jó a közöny.

A kincsért ezer évig kell ásnom,
a lét java csúf, mint harapásnyom,
a korszellemet diktálja Káin,
s maroknyi jóért vívom csatáim.

Kevesen hinnék, milyen maroknyi,
de még ebből is tudnának lopni.
Négyfalketrecbe zárva a század,
de már egy pogány hada sem lázad.

Az ember meghalt, forgács, töredék,
istent játszik, elvágta gyökerét.
Viharfelhők közt nőjön az új ág,
s fonja be dúsan Babilon búját.

Sorokmajorban és Budapesten, 2015. szept. 2-13.