Néha úgy járok, hogy nincs szememben égszín,

néha úgy járok, hogy belül senki földje, 

és úgy járok, hogy a sorsom puszta félrím,

és soha többé nem cseng rendesen össze.

De tudom, voltam az éjben botorkáló

rémvak horizontján irányt adó tűzjel.

Mint egy kutya kértem, elvadult és káló,

ugyanígy már embert: érts meg, ne ma űzz el.

Gyakran úgy járok, hogy tudják, szikla lettem.

Nem is szól a számon semmi néma bánat.

Csak néha-néha egy jajdulás szívemben,

hogy milyen könnyen törölnek benne lábat.

Mindnyájunkra vár, hogy küzdjön démonokkal,

de tudja-e mindnyájunk, hogy eget, napot

mikor sárkányszárnyuk feketébe foglal,

még mindig ott vannak a hullócsillagok?

Göd és Budapest, 2014. dec. 3.