Szerencse, jól van öt, hatvan

s háromszáz nap a fiadnál,

megszédülök, ha magamban

elszámolom, amit adtál.

Mindazt, amit fogtam, láttam,

átéreztem, tisztán ittam,

percek eufóriában,

súlytalanság eksztázisban.

Az emberek szép vonzalma,

barátságos, édes estek,

mindegyikük csodafajta,

s maguk közt tudni szeretnek.

Köszönöm, hogy mindez lehet,

köszönöm a meleg ágyam,

s hogy cirógatja fejemet

isten, a sors keze lágyan.

S köszönöm azon tudásom,

hogy szilárdan állunk mi már,

bármi lesz, földinduláson,

szökőárak tornyainál.

Köszönöm bizonyosságom,

hogy nincsen, mi végleg megver,

s mondaként forog közszájon,

ahogy feltámadunk, fel, fel!

És hogy válaszúthoz érve

rálelünk a helyes útra,

s jelzőkaróinknak éle

jó földbe lesz beleszúrva.

S ha nem nyílik az út önként,

csáklyázunk, ha nincs elérkezz,

kirobbantjuk azt az ösvényt,

utunk az aranytelérhez.

Szerencse, jól van öt, hatvan

s háromszáz nap a fiadnál,

megszédülök, ha magamban

elszámolom, amit adtál.

Piliscsaba, 2013. nov. 4.