Álom kezdte ellepni arcát,
hangot hallott, mélységből törőt,
s e hangon így szólt az igazság:
az ördög van, s le kell győznöd őt!

Az ördög, fiam, nem legenda,
ott tombol minden mulasztásban,
ott dúl, tarol a szíveden, ha
megrekedtél a halasztásban.

Az ördög nem, nem dajkamese,
hanem az a feled, mi gyáva,
s ha sose birkózol meg vele,
elbírhatatlan lesz az ára.

De van rá mód, hogy isten s közted
gyémántból, örökre legyen híd,
hogy erőd titkát lassan fölfedd,
s mind kigyomláld, ami legyengít.

S a mélyről eredő igazság
most egyre zengőbb, egyre tisztább
hangon az éteren inalt át,
s látva, értve lett egyre inkább.

S mikor Nap kelt, az alvó ébredt,
kelyhét virág, szemét nyitotta,
felállt, járt, ment, s maradék évek
során az igazat vallotta:

Új remény lépjen a nyomomban,
legyen tavasz a lépteimben,
szavam hasson a szónál jobban,
hogy gyógyírnek tartsa testvérem,

pillantásomban kötés legyen,
mely megtart bennünket egymásnak,
kérdezzem azt, mi termett nekem,
sose azt, nekem mi nem járhat,

s úgy legyek bátor a világban,
hogy amint másé, úgy az enyém,
s történjen úgy, hogy sose szánjam,
aki voltam az út elején,

s égjen a lánggal, mi fenn lobog,
égjen a hit, s szikrázzak én ott!
Útközben még gyújtani fogok
egynéhány nagy tűzijátékot!

Sorokmajor, 2013. aug. 20.