Az éji szabad ég alatt zendül
a szívem, kíséri lombsuhogás,
valahol a rengetegben fent ül,
gyászzenél messzi bagolyhuhogás.

Oly hatalmasak körül a hegyek,
így érzem, hogy az egyetemesség
az embernek, ki bűnről képzeleg,
átjárja és megfekszi a mellét.

Az jár a fejemben, hogy lelövöm,
ki terrorizálta testvéremet.
S hogy a nevem csak név lesz egy kövön,
ide jutnak majd minden életek.

Testvér, nem aggaszt, mi marad hátra,
égre bámul belőlem az álom,
hol isten haragszik, s égni látja
a Lyridákat a pupillámon.

Sorokmajor, 2013. ápr. 27.