Teltek a templom padjai
a rokonsággal e napon,
az ifjú szülők mosollyal,
arcukon boldog nyugalom.

Bepólyálva, hajadonfőtt
ölben mocorog a gyermek,
homlokára felrajzoljuk
hüvelykünkkel a keresztet.

Vízzel a pap is illeti,
feladja rá a szentséget,
aztán jót kívánunk neki,
fennszóval mond minden lélek.

De hogy ne csak kegyes beszéd
és időnkénti pusmogás
hallatsszék a szent egy házban,
Barnabás helyenként oáz.

De persze visszafogottan,
hiszen tudja, mi illendő,
még akkor is, ha az idő
közben megöregszik, megnő.

Türelmét ő nem veszíti,
zajlik a szertartás rendben,
és hogy ezzel elvégeztünk,
társaságunk útra reppen.

A szomszéd falun ebéd vár,
hívogató, hosszú asztal,
roskadásig rakva jóval,
ízes, finom sok falattal.

S hogy engem a jáki fiúk
meglátnak, már ám voller Lust,
a szép lánnyal egyetemben,
küldik nekem a spirituszt.

Mind iszunk nemes nedűkből
a kis keresztelt javára,
és elköltjük a lakomát,
mely királyoknál is járja.

Ő pedig, a csöpp ünnepelt,
időzik féltő karokban,
néha reccsen már a hangja,
néha vitézül megmoccan!

Sorokmajor, Ják, 2012. dec. 26-27.