És a szárogatóról be kellett szedni a ruhát.

Mint a hazaballagó béresek vesszőkosara,
mind üres volt, s mindegyikben feljajdult önön maga.
Egyedül voltam egy fotográfiával a völgyben,
nem mentem emberek közé, vétkesként rejtőzködtem -
s kint, tudom, Piliscsaba utcáin ők jöttek-mentek,
akkor is a tegnapokban, a mákban jöttek-mentek,
így folyt akkor is a dolgok folyása, így volt kerek,
így volt rendjén, csak én nem tudtam, hogy miért, és tudtam, hogy szenvedek.
Napra nap jött feladással, lappangó hanyatlással,
s tudtam, hogy kint az élet szárnyával szelíden szárnyal,
s nincsenek képmásaim tudatában a halálnak -
amiért adjanak hálát! -, s fogják az olajágat,
akkor is, ha vitatkoznak, ha verekesznek éppen,
hiszen nem tébolyognak a rossz előérzetében.
Egyedül voltam démonaimmal, és napra nap jött,
ők várták őket, s én nem bántam volna, hogyha nincs több.

Szóval kint, kint csak benépesültek mindig az utcák,
kinyitottak boltok, gördültek autómobilok,
a rokkant Erzsike néninek vitték a galuskát,
és megtárgyalták, derült egük lesz-e vagy esni fog,
s megizzadtak anyácskák az őszies lepel alatt,
mikor szaladtak előlük, futkároztak a bubák.
Jó lett volna meghalni, de várt a házi feladat,
és a szárogatóról be kellett szedni a ruhát.

Piliscsaba, 2012. okt. 25-26.