Magamba tekintek. Félelem. A szemináriumtól való félelem, de inkább attól való, hogy nem lesz bátorságom szólni, nem adok hangot az egészséges gondolatoknak, s betegséggé változnak át: testi gyengeséggé, étvágytalansággá, s az elme bomlott működési rendjéért lesznek felelősök.

            Még mástól is tartok. Tudom, mitől. Tartok a felgyorsult szívdobogástól, a kézremegéstől, az elpirulástól, ha engem szólítanak, de ha önként szólok is, merő bizonytalanság a hangom, ábrázatomon árulkodó a bátortalanság, mozdulataim félszegségről tanúskodnak.

            Befelé tekintek. Rettegek, hogy nem lesz az enyém, hogy nem tudom megtartani a nagyságos nagy messzeségek felé nyújtott karommal, se az ott elejtett magvakkal, melyekből érzések, hangulatok fognak kihajtani, melyek számára jók, se a testem ottléte nélkül a távolban vigyázó szemekkel. Félek megszeretni más lányt, mert félek, hogy elfeledkezem róla.

            Kavarodást látok. Kavargást, kuszaságot, káoszt, összevisszaságot, zűrzavart. Önmagamban. Félek attól, amit nem ismerek még: félek a megismeréstől; félek a megíratlanoktól, a gépeletlenektől, a publikálatlanoktól; félek, hogy elfelejtettem valamit; félek, hogy sok fontosra nem lesz idő; és tudom, hogy valami gyönyörűt, valami megindítóan szépet megint elmulasztottam.

Piliscsabán és Budapesten, 2012. szept. 14-15.