Csendes, sötét, alszik
a Régiposta utca,
lenn az összes redőny,
egy büszke ház hátulja
mégis világban áll.

Pislákol a kvarcit
e takaros portán még,
reánk les, néz merőn
az éj, a párduc árnyék,
de velőnkben a nyár.

Pipafüst, vad kehely,
cigaretta, finom bor,
bolondos beszédet
dörög, ki bölcset gondol
e dús javak között.

Boldog tacskó hever
emitt a hintaágyon,
s a poétalélek?
Oly jámbor mind a három:
spirituszban lötyög.

Alszik, csendes, sötét
a Régiposta utca,
csak egy házvég fénylik,
cigánysors lett a jussa:
dalnokok lepték el.

Megrázza üstökét
a vén űr, csillagot szór,
lámpánk izzva vérzik,
s a Káosz irgalomból
alánk Földet ékel.