Ez a Magdi igazából akkora sincs, mint egy szőlőmag. Nincs apja, anyja, neki teremtője van, e megtisztelő cím pedig – az enyém volna. Itt él a két falu között.

            Nem hiszem, hogy valaha is lenne szerencséd látni őt, holott az könnyen lehet, hogy ő a kavicsokat mássza éppen, mikor te a te hatalmas lábadat nyugodalmas nyári séta közben átzúgatod fölötte. Kicsinységénél fogva ő bizony behúzza a nyakát, ha feltornyosulsz a közelében.

            Néha belekapaszkodik a pitypang egy szárnyra kelt fiába, azzal viteti magát egész az erdő aljáig. Ha olyan a kedve, meglovagol egy hangyát. Elüti az időt, mert hát el kell; egy a szomorúsága, nagy szomorúsága: egyedül áll a maga nemében.

            Harmat az ő itala, és virágok kelyhében lakik jól. Nincs neki szép ruhája, ha úgy rendeli a szükség, nem cifrázza, valamivel elfödi testét.

            Szegény keveset tud csak rólatok, de igen izgatjátok az elméjét, így hát, ha álmodik, jobbára a ti világotokról álmodik. Olyankor elnéz titeket, ahogy játszadoztok, ölelkeztek, örültök egymásnak, mert – mert ti sokan vagytok, és hasonlóak vagytok.

            Ő csak akkora, mint ez a pont itt.