Megláttalak
ősszel, szép leány,
s mintha ismernél,
néztél te rám.
Pszükhé neked
mintha előbben
suttogott volna
már felőlem,
s tudtad volna:
vagyok valahol,
a szó ameddig
el nem hatol.
S kora ősszel
végre megjöttem:
oly szívvel, amely
dobban s döbben,
oly örömmel,
minőt soha még
(hisz láttalak) nem
adott az ég.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
