A megkarcolt ablaküveg síkja,
a lámpasor, mely megvilágítja,
az ezer formát felvevő anyag,
illat, mit egy érett nő hátrahagy,
a becsukódó ajtó döreje,
állomások sok izgő örege,
a sötét üreg ülésem alatt,
kabátból szökő bagarettaszag,
fémből való fogódzók hidege,
az indulás várható ideje,
a ritmikus, apró döccenések,
a szemek, amelyek felém néznek,
ezer élénk, ezer derengő szín,
ölemben írott egy-két csengő rím,
nagyváros, mely villanyfüzérben ég -
hát nem szép a világ, ha mélyre mégy?