Most épp nem tudom, hogy merre, csak azt tudom, merre nem, de csak aki mindent ad majd, annak adnám mindenem, sose voltam félig benne, de az lehet: rossz helyen kerestelek – most az egyszer te keress meg, szerelem.   Szombathely, 2023. márc. 7.

Megint egy nappal kevesebb a földön. Akkor is megvárom, akkor sem kell rögtön.   Megint egy nappal kevesebb a földön. Ha nevet rajtam, nem bánt. Hadd röhögjön.   Megint egy nappal kevesebb a földön. Mások mérgét magamba nem töltöm.   Megint egy nappal kevesebb a földön. A meggyújtott…

Birtokold a napfény hitét, emlékezz: ez mind a tiéd, ez a világ, s megjegyezd, az élet ajándék volt, nem kereszt.   Lépj őseid lábnyomában, mondd: föld és felleg társam, s akkor tedd fel koronádat, ha kész vagy, hogy aznap továbbadd.   Szombathely, Grömitz, 2022. dec. 16., dec. 20., 2023.…

Gyönyörű szép szeretet és virágos rózsák, akkor is légy szent a Földön, ha már felróják, Isten mindig igazság, és idővel is számol, s nagy ember nagy hittel nem pusztít, hanem ápol.   Kalitkából kitörve száll a lelkem csalogánya, fülemüle szabad égen, varjak bent a kalodába', valami most…

A ti arénátok a bolhacirkusz, egy álszentek által kihasznált Krisztus a tiétek, ti semmi-virtus emberek, a gazdátok algoritmus.   Nekem csak hűséges faj kell, és ha hárman vannak, hát hárman! Az igazságot égen-földön kerestem, de minden felszínes dologgal szemben az igazság nincs…

A sors felemel, majd letaszít, de azt a csöpp jót, ami még kijött, letaszítva is elhoztam, mert úrnak neveltem a lelkem egy egyre becstelenebb korban. Szombathely, 2022. júl. 19.

Kesernyés estre édes eperbor, nem ad jó feladatot a jelenkor: cél nélkül tévelygő százezer fiatal, millió tenni nem, csak megkapni akar.   Lehetne lábatok nyomán a bűnjel ritkább, s elmétekben több a Lumière, és egy valamit sohase tűrj el: hogy ne számítson, mit kezdünk kezünkkel.   Az…

Kinyitottam Bibliám: korona van, chiphiány. Politika-polipkarok, ettől már nem látunk Napot.   Ha sötét, az hollósötét. Megosztottság: olcsó sörét. Kánaán: az bennem él csak, és én is a vakok közt félvak.   Szombathely, 2022. márc. 23.

Ha a Nap lement, s az éj sivár, kinek a lánglelke illuminál? Ki teszi jóvá a foganatlan álmokat a mocsarakban?   Én nem tudom, de azt szívmélyben érzem mindig vallásképpen, hogy annak majd, ahogy éltem én, súlyának kell lenni a Jó mérlegén.   Szombathely, 2022. febr. 15-18.

Mi kéne most? Szabad vízpart, fűzfák árnya, kora nyár, jövőkép a tömegeknek, holnap, ahol csoda vár.   Mi kéne most? Magyar jellem, szíverő és szeretet, valami pompa az arcunkra, amit a romlás felszedett.   Mi kéne most? Nyugodt derű, nagy Bábelben hála, hála, mert ki él s nem önző…

Éreztem már, hogy ég a talpam alatt a föld, és volt már az ég a talpam alatt. Szelídséget tanultam, míg figyeltem ezerszer is számtalan vadmadarat.   Hordozom a világomról saját képem, saját álmom, az én részem ez: hogy minden elsüllyedhet, de velem jön, ami kezdettől fogva nekem…

Önnön tükörképem megfordítva kaptam, eltorzítva kaptam, szilánkokban kaptam. A középpontot, ahol a béke horgonyoz, mindig meg kell tartanod magadban. Mert ostoba zsivaj, mi elmédben fészkel, és ostoba beszéded, hol legjobban Igéd kell.   Szombathely, 2021. nov. 6.

Perzsel még Ré leginkább, meleg kövön mezítláb, nyugodalmat terít rád, szép nap, biztos megírták.   Fortuna nevetve gyűrte sorsunkat gyűrűkbe, tenyerünkbe tette titkát, fejünkre a bolondsipkát.   Poroszló, 2021. szept. 13-15.

Az élet csak néha dörren, szótlan a bensőnk, az igazán nagy, de tapogatózhatsz a regés ködben, mert varázslat talaján vagy.   Tán úgy érzed, nem méltatnak, nem látnak, és sorsod egy csendes odüsszeia, de néha-néha tudod, hogy varázslat, s nem csak bölcső és egy fejfa.   Sorokmajor,…

Tiétek a tág terek, én álmaid tartója vagyok, az ágykeret, s ha a világ reped, megnyugtatásul ott leszek.   Ahogy éjbe ág mered az erdő szélén, kivetett, jelentéktelenül megteszem, ami magasztos énnekem.   Sorokmajor, 2021. júl. 13.

Lehet e rebbenésnyi létünkben sántítva élni: lehet félig írt oldal; vagy egyenesen állva, mint a jó illatú hársfa, kérgében vágásokkal.   Sorokmajor, 2021. jún. 13.

Sokszor szólok az Istenhez, sokat kérem én az Istent, oly gyakran, hogy talán unja, de mint ismerősnek, biccent.   Arra kérem minduntalan, nagyon-nagyon vigyázzon rád, könnyítse meg terheidet, s homlokodon ha ráncot lát,   simítsa ki, vigaszt adjon, erőt, kitartást utadhoz, amin az a…

Változások lassú vize, próba ez, hogy ki-ki hisz-e.   Mélységek titkos áldása, bukásban is legyen hála.   Őrlődések őrlőköve, önmagadat jól őrzöd-e.   Tenni kell a megteendőt, álmodni kell a jövendőt.   Sorokmajor, 2021. máj. 13.

A növekvő fák alatt növekvő szélben, csituló szélben telerótt oszlopot állítottam éppen,   aztán egy éj után oszlopom ledőlt, csak ott hevert, és mégis így megfelelt.   Leültem a porba, ölembe ejtett kézzel, sóhajtottam. Egyszer. Kétszer.   Már tudtam, hogy nem vagyok példa, nem vagyok…

Hogy mondhatja az éjjel: én nappal leszek? Hogy mondhatja a fájdalom: én öröm leszek? Hogy mondhatom rosszról, hogy az most jó lesz? Hogy mondhatja a rongy, hogy ő kincs lesz?   Az éjjel éjjel volt, mert éjjelnek mondták, éjjel volt, mert megszokta, hogy ő éj. A fájdalom fájdalom volt, mert…

Nem a csoda, nem a megbocsájtás, hanem a megértés, mert megérteni: minden. Megérteni magad. Minden hitványságod. Minden félelmedet. Minden tettedet is. Megérteni. Tényleg. Nem csak felismerni, megérteni, miért. Nem a megbocsájtás, hanem a megértés. A megbocsájtás mindig felül akar…

Hová peregnek, hová peregnek? Honnan erednek, honnan erednek? Onnan, anyámtól, anyámtól, onnan. De nem is csak tőle, szerencsés-szerencsétlen, boldog és boldogtalan, tipródó, nehézkes, erős és vérmes ősöktől, ezeregy emberöltő előttről. Az én perceim: kincseim, átkaim, ajándékaim egy…

Ha az ember teste nyugodhat már, ajka nem szól, vére lehűl, s nagy csendre kész a lelke, ölébe veszi a termékeny űr.   Mert most a színlelés kincstárának miénk minden hamis éke, de a bőrpajzs alatt az a szív elfeledte, mi a béke.   Sorsunk nyílvessző, íjhúron nyugszik, valami noszogat,…

Vihetnek majd szép lobogót, nagyon színes zászlót, de vajon az újabb színek nem lesznek majd ártók?   Új utakon járhatnak majd dicsőn, emelt fővel, az igazság sorsa mégis öreg fáknál dől el.   Törhet pálcát feletted még nevetvén a gőgös, téged a te szerénységed segítsen…

Tűnhet úgy, hogy vég nélküli, s a legkeskenyebb útra hurcol, a baj korbáccsal hátad üti, s szemedben már mély az undor,   s duzzanat a szemed alatt, álmatlanság éjjelente, sötétedett, sötét maradt, s bús lantodat nem teszed le.   De a sorsod jóra fordul, mert az Isten óv, vigyáz,…