Nem tűnök el, eszemből
hogy törölhetném ki,
kinek hiányától úgy tudtam már félni,
hogy jelenléte sem volt még igaz,

s a szívem fájt, ha arra gondoltam,
nem fájt, szinte meghasadt,
hogy egyszer talán nem lesz más,
mint hatalmas űr, messzi árnyalak,

itt vagyok, hogy mindig várjalak,
hogy öleljelek, elbocsássalak,
várni, ölelni, elbocsátani,
csak tönkre ne tegyem,

csak ne múljon el ez a félelem,
féljek mindig, s cserébe itt legyél,
kellj ennyire, ennyire feszítőn,
kelljek ennyire feszítőn neked,
s a villámsereg leszel, én meg a fekete eged.

Sorokmajor, 2020. júl. 9.